Pálos László

 

A kommunikáció világháborúja

 

- egy igen éles háború zajlik, amelynek az a dollárban is ezer milliárdos tétje, hogy az egymással igen éles konkurenciaharcot folytató gyártók, vagy a szoftver-multik fölözik-e le a kommunikációs üzletág profitját. -

A kommunikáció és a számítástechnika házasságából születő eredmények alkalmazásáról egyetlen társadalom sem mondhat le. A cikk rámutat arra, hogy a konzervatív felfogás és az új harca nem mai keletű és a gyötrő kétségek ellenére magyar őseink is inkább az újat választották. A legtöbb megfigyelő számára egyértelműnek tűnik, hogy az új lehetőségek, köztük az Internet kikényszeríti a maga helyét, és ez előnyös lesz mind a szolgáltatók, mint a fogyasztók számára. Az azonban ma még kétséges, hogy ennek az óriásinak induló üzletnek ki lesz az első számú haszonélvezője, a hardver vagy a szoftver cégek?

 

 

 

Így visszatérhetsz az első osztott ablakhoz

Így jutsz el a teljes szöveghez