Varga Csaba

 

FELADNI A LECKÉT

 

Lecke a homályban

 

A lecke ismét feladatott, de a lecke - mintha - homályban maradna. Nem akarunk mást, mint részt venni a lecke feladásban. Részt venni: diskurzust folytatni a leckéről s a diskurzust nyilvánosan folytatni. Már az is lecke, hogy a leckét magát értelmezzük, miközben nem kétséges, hogy a lecke nem ugyanaz és nem ugyanúgy van feladva, mint tíz vagy száz éve. (Persze nem kizárt az sem, hogy a lecke lényegileg ugyanaz ötezer éve, csak talán most közelebb jutunk ahhoz, hogy globálisan felfogjuk.) Nem hisszük, hogy a leckét csak mi ismerjük és egyáltalán nem gondoljuk, hogy végre pontosan értjük. Az egyik központi értéknek kétségtelenül a tudást tartjuk. Örülnénk ha nem lenne kötelező az álszerénység, mert miért tagadnánk, hogy tudáscsoportunk (lásd Stratégiakutató Intézet) képes a tudás rendszerelvű értelmezésére. A tudás persze nem csak a megtörténtre emlékezik. Elképzelhetetlen, hogy ne legyen utópiánk, de az képtelenség, hogy csak egy utópia vagy csak egy jövőrendszer létezzen. A magam jövőképe szerint a következő század azt jelenti, hogy visszatérünk (avagy előre megyünk) a tradicionális felfogásokhoz (a nagy kultúrák jórészt közös értékeihez), de ebből nem következik az, hogy ez az egyetlen racionális-irracionális program. A lecke megnevezése kísérteties feladat: a kor - az ezredfordulótól függetlenül is - fantasztikus tempóban változik, különösen akkor, ha csak a külső díszletekre vagy a közbeszédekre figyelünk, de a lecke megnevezése nem csak abból áll, hogy a következő félszázadot információs (vagy információs és kommunikációs) kornak nevezzük. Az információs és kommunikációs technológiai csodák (ha tetszik: az új díszletek) önmagukban nem igazítanak el, de a folyamatos innovációs (szellemi, kreatív) eredmények nélkül elsüllyednénk a most véget ért század illatosított mocsarában. Ha ez a mocsár gőzölög, márpedig egyfolytában gőzölög, akkor a homály elfújhatatlan. Internetes folyóiratunk tehát nem akar mást, mint segíteni abban, hogy a párás félhomályban a lecke olvasható legyen.

 

 

Diskurzus és rendszerkonstrukció

 

A lecke egyfelől nem más, mint maga diskurzus, az egymásra reflektálás, másfelől a diskurzus egymás mellett elfutó énmonológok rendszertelen halmaza, ha a beszédek között és a beszédeken belül nem hozunk létre kapcsolati, viszonyulási pontokat. Ha nincs rendszerkonstrukció. A diskurzusban senkinek nincs fölénye, nagyobb kompetenciája, mint a másiknak. Nem hisszük, hogy a technológusok, a szociológusok, értékteoretikusok vagy a pszichológusok (és más tudásrétegek) önmagukban, egyedi nyelvi konstrukcióikban eleve predesztináltak a lecke megtalálásában vagy felmondásában. Diskurzus tehát a tudásrétegeken belül, diskurzus a tudásrétegek között, diskurzus a közös problémákról és diskurzus a diskurzusok zavarairól, homályairól. A legfontosabb közös feladat, avagy a feladott lecke alapkérdése az, hogy az ezredforduló időszakában hogyan definiáljuk (nemcsak az euroatlanti kultúrában) az isteni világtól, a társadalmak világától és a szellemi világoktól, sőt önmagától is drámaian izolált ember régi-új ember- és közösség-felfogását, stratégiai koncepcióját. Abban nincs alapvető különbség, hogy az ember a fizikai világ mellett mindig is virtuális világokban élt. Ma sincs másképpen. Virtuális világ ugyan is az isteni tudat, a társadalom, az egyház, a szellemi világ, a tudomány, az állam; a sort hosszan lehetne folytatni. Az viszont rendkívül fontos felismerés, hogy a középkorral bezáródó régi korszakokban az ember sokkal inkább virtuális világokban élt, mint a 19. és a 20. században, ám most meglepetésként ellentétes tendencia indulását érzékelhetjük, ezért valószínű, hogy a következő században az ember megint sokkal inkább virtuális világokban létezik majd, mint az elmúlt - talán legbarbárabb - században. A kor által feladott lecke tehát úgy is megfogalmazható, hogy mi a különbség (ha van különbség) a régi és a most születő virtuális világok között, hiszen a modern szociológia évtizedek óta mondja, hogy az egyén már nem elsősorban a társadalom hagyományos struktúráiban értelmezhető, hanem a kommunikációs világok (akár mondhatjuk azt is, hogy a virtuális csoportok) tagjaként. Ha az emberen belül, az ember transzcendentális és földi világában, a fizikai világtól régen független társadalmi és szellemi világokban egyaránt rendszerszerűen kapcsolódnak össze a különböző elemek, akkor a szellemi feladat nem lehet más, mint a rendszerek és a rendszerek közötti rendszerek koncepcionális leírása. Ezt nevezem rendszerkonstrukciónak. Ez már olyan bonyolult feladat, ami legalább olyan nagy kihívás, mint amit Eistein és az őt követő fizikusok és csillagászok igyekeznek megoldani. Számomra tehát a rendszerkonstrukció a globális diskurzus legfontosabb témája.

 

 

New strategic

 

Az INCO virtuális folyóiratként nyilvános diskurzust szorgalmaz, maga is része akar lenni a globális gondolatcserének. Mondhatjuk azt is, hogy az INCO a virtuális világok fóruma; a többes szám arra utal, hogy minden eddigi és minden jövőbeli virtuális világ kifejezője. A folyóirat úgy is definiálható, hogy a rendszerkonstrukció kidolgozását szolgálja. Ha a következő század világrendszerét tudásalapú korszaknak vagy szűkebben információs kornak sejtjük, akkor a folyóirat - nevéből is következően - a globális információs-kommunikációs korszak leírását, reflektálását, folytonos újragondolását, a jövő tervezését, az élhető virtuális világok felépítését akarja segíteni. Ez új stratégia. Egyrészt új stratégia azért, mert az új leckéket megnevezni akarja, a megoldásokat nyilvános diskurzus keretében kívánja megtalálni, másrészt azért is, mert a lehetséges megoldásokra felkínál hipotéziseket, de ezeket rögtön kritika tárgyává tesz. De new strategic azért is, mert nem hiszi, hogy a történelem véget ért, nem feltételezi, hogy a posztmodernnel véget ért volna a szellemi folyamat, sőt azt feltételezi, hogy a virtuális világok nélkül az egyén pokolian védtelen, kiszolgáltatott és a feladat nemcsak az, hogy az ember új virtuális világokat konstruáljon, hanem az is, hogy a régi virtuális világokhoz visszataláljon. Felfogásomban (itt szándékosan nem használok többes számot) az ember nem pusztán fizikai test, nem is pusztán valamilyen szintén homályos tudatállapot, hanem minden egyén totális világ, amelynek csúcsán az isteni és a szellemi létezés van; és ugyanígy a társadalom sem írható le pusztán materiális jellemzőkkel, osztály vagy réteg dimenziókkal, hiszen a földi világ is része az isteni/szellemi világoknak, sőt a társadalomtól nem szakíthatók el azok a közös tudatvilágok, amelyek a földi kultúrákban meglehetősen közös értékeket hordoznak. Ha a következő század tudásszázad, akkor ebben a korszakban még inkább felértékelődnek az objektív és szubjektív tudásvilágok. Ezt tekinthetjük az új stratégia demonstratív kijelentésének is.

 

 

Nyitott szellemi világ

 

Az INCO nem törekszik arra, hogy a negyedévenként megjelenő számok végleges, befejezett egységek legyenek. Amikor egy negyedév elején felteszünk a netre egy számot, akkor azt még három hónapig rendszeresen bővítjük újabb publikációkkal, elemzésekkel, információkkal, ráadásul azt várjuk, hogy az olvasók egyrészt reflexiókat tegyenek hozzá a számhoz vagy valamelyik publikációhoz és akár virtuális szerkesztőként maguk is javasoljanak újabb tanulmányokat közlésre. Így születik a szellemi világ. Egy-egy szám feltehetően meghaladja egy-egy nagyobb könyv terjedelmét is, de a szerverek szerencsére nem szabnak terjedelmi határokat. Nem hisszük azt sem, hogy az olvasóink többsége minden egyes publikációt elolvas, ezért abban a szellemben szerkesztjük a folyóiratot, hogy sokféle érdeklődéshez, identitáshoz kínáljunk gondolatokat, inspirációkat. De ez nem jelenti azt, hogy az alapvető leckéket zárójelbe tesszük. Arra sem törekszünk, hogy több kitűnő hazai hírlevélhez hasonlóan az új információk közre adására koncentráljunk, hanem egységet (párbeszédet, egymásra reflektálást) szeretnénk az új információk és az új értelmezések között. Érthető lehet az a szándékunk is, hogy például egyaránt figyelünk a globális és lokális folyamatokra, egyaránt figyelünk az emberben és a külső társadalmi mezőkben végbemenő változásokra, egyaránt tekintünk a kereszténységre, a hinduizmusra vagy az iszlámra, egyaránt az elemzés tárgyának tartjuk a technológia, a gazdaság vagy többek között az értékvilág látható vagy még homályban lévő változásait.

 

Magunknak is virtuális világot konstruálunk. Reméljük, nem csak mi tudunk ebben élni.