Dr. Benda József
Szervezet fejlesztés a
felsőoktatásban
tantárgyi keretekben 1.
I. rész: társadalmi és kliens elvárások
Összefoglaló:a társadalmi és
munkahelyi elvárásokról készült felmérések évtizedek óta hangoztatják, hogy a
diákok felkészítése a munka világára és életpályájukra nem megfelelő. A
pedagógus szakma alig mozdult valamit ez irányban. Ennek legfontosabb okát
abban látjuk, hogy a munkáltatók által hiányolt kompetenciák egy része nem
tanítható, csak „nevelhető”. Nem tantárgy-fejlesztést, hanem oktatási kultúra-,
és paradigmaváltást igényel. Ehhez komplex gondolkozásmódra és szervezetfejlesztésre
van szükség, amelynek keretében át kell alakítani a célrendszert, a szervezeti
struktúrát, az értékrendet, a teljes technológiai folyamatot. Tanulmányunk erre
kínál egy megoldást. Az első részben bemutatjuk az iskolák felé megmutatkozó
társadalmi (munkáltatói és kliens) igényeket. A második részben - az igényekre javasolt
válaszként- egy komplex oktatástechnológiai programot vázolunk fel. A program az
általános iskolákban évtizedek óta bevált Humanisztikus Kooperatív Tanulás
tapasztalatainak főiskolai adaptációja, amely 2009-2011-között több tantárgy
keretében a BKF-en kipróbálásra került. Ennek eredményeit mutatjuk be, és
felvillantjuk a gondolkodó, tanuló szervezet kialakításának, a kollektív
intelligencia kifejlesztésének lehetőségeit.
Nemzetünk életereje csökken. A jövőbe
vetett bizalmunk, új nemzedékeket felnevelő, és a fiatalokat megtartó képességünk
évtizedek óta súlyos válságban van.1 Tehetséges fiataljaink – kivándorlási szándékkal - tömegesen hagyják el az
országot. Amennyiben nem sikerül megfordítani ezt a tendenciát, népünk sorsa a
következő évtizedben megpecsételődik, és az eddigieknél is nehezebb helyzetbe
kerül, aki itthon marad.
Ennek a rendkívül összetett
problémakörnek az egyik eredője – amit ma már egyre többen kezdenek felismerni
- kapcsolati kultúránkban, és az ehhez szorosan kötődő személyes
hatékonyságban, kapcsolataink bizalmi szintjében rejlik.2
Már a múlt század hetvenes
és a kilencvenes éveiben készültek követő vizsgálatok az un. ’kontaktopátia’
tünet-együttesről.3 A vizsgálatok következtetése az volt,
hogy a felnőtt lakosságban a baráti kapcsolatok száma és mélysége két évtized
alatt radikálisan csökkent. Eközben erősödtek föl – már akkor – az olyan
társadalmi devianciák, mint az alkoholizmus, és más mentális betegségek.
Megállapítást nyert, hogy az emberek egyre kevésbé tudnak egymással bánni, csökken
a társakba vetett bizalom, és egyre többen maradnak magukra problémáikkal. A
kutatások egyértelműen jelzik, hogy a közösséghez való tartozás érzése, a
kapcsolatok minősége meghatározó szerepet tölt be életminőségünk formálásában.4 A megoldást pedig – mivel személyes segítségre nem számíthatnak – agresszív
megoldásokban, drogokban és másfüggőségekben, önsors rontásban, betegségekben,
öngyilkosságban keresik sokan.
Ma már ott tartunk, hogy a
korai halálozás, a gyermektelenség5 és az emigráció6 felerősödése jelzik gazdasági-társadalmi problémáink, azon belül hangsúlyosan kapcsolati
kultúránk megoldatlanságait.
A társadalomkutatók már
régen felismerték, hogy a gazdasági siker legfőbb erőforrása a társadalmi tőke,
amely a tudásszintből és a bizalmon alapuló társadalmi- és csoportkohézióból
áll.7 Az együttműködési készség magas foka, valamint a normakövető magatartásszéles
elterjedtsége a biztosítéka a tudástőke-értékesülésének. Olyan
oktatásra-nevelésre van tehát szükség, amelyképes a tanulási környezetet a
személyek közötti bizalom és együttműködés, a szeretetkapcsolatok alapjára
építeni.
E tanulmányban a problémák analitikus
feltárása és bemutatása helyett, amelyet több korábbi írásunkban részben
megtettünk8 egy, a főiskolán is kivitelezhető kreatív
megoldási lehetőségre fókuszálunk.9
Meggyőződésem, hogy a kapcsolati
kultúránk fejlesztésében meghatározó szerepe van képzési és továbbképzési rendszerünknek, ezen belül természetesen a felsőoktatásnak is. Az innen
kikerülő diákok helytállása a munkában és magánéletben jelzi a képzési rendszer
sikerét, és egyben „suttogó” marketingként terjeszti tovább az intézmény jó
hírét. A diplomák értékének igazi mércéje az, hogy a munkaerőpiac hogyan
fogadja a végzetteket.
A felsőoktatásban egy-egy új tantárgy
bevezetése nem jelent túl nagy kihívást egy gyakorlott szakember számára.
Néhány könyvből és más forrásokból ki tudunk dolgozni, és – amennyiben piaci is
igény mutatkozik rá, el tudunk fogadtatni- egy új programot. Az új tantárgyak
azonban „csak” a tanítás tartalmi kérdéseit érintik. Vagyis azt, hogy a
hallgatók egy bizonyos elméleti tananyagot vizsgahelyzetben vissza tudnak-e
mondani vagy sem.
Azoknak a kompetenciáknak a kialakítása
és készség szintű elsajátítása azonban, amelyek a kapcsolati kultúra, vagy a
kreativitás illetve a személyes hatékonyság körébe tartoznak nem csupán,
illetve első sorban nem teoretikus, kérdezz-felelek formában mutatkoznak meg.
Az olyan viselkedés illetve attitűd, mint a kölcsönös segítségnyújtás és
elfogadás, vagy egymás tisztelete és bátorítása a merész, újszerűnek ható
gondolatokok megfogalmazására; mások érdemeinek megbecsülése a kigúnyolás és elnyomás,
bűnbakképzés helyett stb. nem szokásos vizsgatételek.
Ezek a viselkedési minták első sorban nem
a szokásos tanár-diák interakciókban megjelenő „személyiségjegyek”, hanem csoportdinamikai
jellemzők. Egy csoport kultúrájának, értékrendjének a személyek
viselkedésében megjelenő eredményei. Amelyek oktatás módszertani
kultúrájáról, technológiai színvonaláról szólnak.10 Igaz,
megfogalmazható és verbálisan számon kérhető pl.: „az érett csoport viselkedési
jellemzői”, mint szociálpszichológiai jelenségkör, mint „tananyag”, ha azonban
a „kölcsönös segítségnyújtás” támogatása helyett a képzés gyakorlatában
(pl. az írásbeli vagy szóbeli vizsgán, vagy a tér elrendezésében, az idő
strukturálása által) tiltjuk és büntetjük11 a diákok
erre irányuló magatartását (pl.: súgás), egymás támogatását, ellentétes hatást
érünk el. Vagyis egy olyan gyakorlatot folytatjuk, amely a kapcsolati
kultúránkat, a kibontakozó kreativitást éppen abba a téves irányba tereli,
amelytől éppen eltávolodni szeretnénk.
Ez az a terület, amelyet a legnehezebb
megváltoztatni és fejlődése sokkal lassúbb, mint pl. egy új tematika
kialakítása jelent.
Ezért a társas kompetenciák kifejlesztése a diákok körében szélesebb körű tervezést, az értékrend és a technológiai
folyamat átgondolását, átalakítását igényli. (A társas a kompetencia
körbe értjük a kreatív gondolkodást is, hiszen ez gondolatcserét, párbeszédet
jelent, nem csupán egyéni alkotó tevékenységet.)
A társas kompetenciák fejlesztésének egyik,
már elfogadottnak tekintett módja – a tréning. A tréningeket tartjuk az
egyik leggyorsabb útnak ahhoz, hogy bizonyos képességeket kifejlesszünk egy
zárt csoportban és időben. Hatékonyságához nem fér kétség. Az aktív-,
tapasztalati tanulás a kutatások szerint nagyságrenddel hatékonyabb és
eredményesebb a szokásos előadásoknál.
A tréningek hosszú távú
eredményessége azonban – ma már ez sem újdonság a szakmában – kérdéseket
vet föl. Ha ugyanis a tréningen megtapasztalható szabályrendszertől a
szervezet működése, írott és íratlan szabályrendszere, viselkedéskultúrája,
irányítási stílusa eltér, hatása korlátozott marad. Inkább feszültségeket kelt,
mint az eredményességet növeli.
Nézzünk egy
példát: Egy tréningen a egyéni és közös célkitűzést tanulnak a hallgatók, ami
megalapozhat egy hosszú távú és eredményes együttműködési folyamatot, motivál, bizalmat
ébreszt stb. Ezt követően a tanórákon versenyezetjük a diákokat egymással,
figyelmen kívül hagyjuk kéréseiket, javaslataikat, igényeiket stb.
Ez a kétféle helyzet kétféle
tapasztalatot, „saját élményt” jelent. Olyan következetések levonását
eredményezi, mint például:„a tréningeket szeretjük, de az teljesen más”. Másrészt
két féle alkalmazkodási stratégiát alakít ki a diákokban. Ez a tréningeken a
diákok többségének az együttműködővé, partnerré, „munkatárssá” válásában
mutatkozik meg, a tanórákon ezzel szemben nem figyelnek, fecsegnek, sms-eznek,
illetve meg sem jelennek, ha nem kötelező. Vagyis az egymásnak ellentmondó
szervezeti- módszertani megoldások rontják mind aszocializációs folyamatot,
mind a tanulási eredményességet.
Az eredményességet végső soron a
tanulási idő többségére érvényes szabályrendszer (kultúra és módszertan) fogja
meghatározni. Ahhoz, hogy a viselkedéskultúrában is megmutatkozó, hosszú távú és
jelentős eredményeket érjünk el, fontos, de nem elégséges lépés a
tréningek megtartása.
Ahogy egy vállalat hosszú távú,
eredményes működésének, versenyképességének a javításához sem elégséges néhány
tréning, bár kezdetnek (a szervezeti diagnózis mellett) sokszor ezt szoktuk
javasolni, ugyanúgy a főiskolán sem elégséges. Ugyanakkor a tréningek jelentős
energiákat tudnak felszabadítani a szervezetben, amely azután további
fejlesztések forrásaként az egész működési rendszer átalakítására,
szervezetfejlesztésre ösztönözheti a vezetőket.
A szervezeti kultúra megnyilvánulásai
egy iskolában (minden erényével és terhével) a tanítási folyamat több évszázados
szokásrendszerében gyökereznek. Ahhoz, hogy eredményesebbé12 tegyük a
szervezet működését a kapcsolati-, viselkedési kultúra átalakításához, újra
kell gondolni „tanítási”, oktatási kultúrát, a módszertant, a szokásokat,
folyamatokat, értékelési rendszereket, vagyis a teljes technológiai folyamatot,
ahogy ezt minden reformiskola megteszi.13
A tanterveket nem elegendő a
tanítási anyag, az oktatási tartalom felől átgondolni. Ahhoz, hogy a
kapcsolati-viselkedési kultúrát tudatosan alakítsuk, meg kell terveznünk a céloknak,
tartalmaknak megfelelő szervezeti struktúra, értékelési rendszer, magatartási
formák megjelenését, annak a (hagyományostól eltérő) tér-, és időbeli feltételeit
is.
A különböző tantárgyak más és más
lehetőséget nyújtanak a viselkedéskultúra formálásához. Ebben a cikkben a 2010
szeptemberében elindított „Alkotó tanulás” tantárgy tervezési, megvalósítási és
értékelési folyamatát mutatjuk be14.
A tantárgy tervezésekor először
tájékozódtunk a tantárgy tanításának előzményeiről, másrészt szerettük
volna alapjaiban átgondolni, milyen külső társadalmi és munkahelyi elvárásoknak kell megfelelni a főiskolai hallgatóknak, harmadrészt - tanulmányaik sikeres
folytatásához - milyen segítségre volna szükségük. Mindezek alapján fogalmaztuk
mega tantárgy céljait, majd készítettük el a tartalmi vázlatot, a
technológiai folyamattervet és a módszertani megoldásokat, az értékelési
rendszert és a továbbfejlesztési, minőségbiztosítási tervet.
Külső (társadalmi) és munkahelyi
elvárások
Korábbi gondolatmenetben a
kapcsolatkultúra fejlesztésének szükségességét állítottuk a középpontba, amit most
a konkrét munkahelyi elvárásokkal szeretnénk kiegészíteni.
Különböző felmérésekből tudjuk, hogy a
munkaadók a pályakezdők felkészültségében a legtöbb hiányosságot a szociális
kompetenciák területén említik.15 Az elvárások között az első öt helyen szerepelnek: a „kommunikációs készség
67,9%; problémamegoldó képesség 61,7%; csapatmunkára való alkalmasság 54,7%;
kreativitás 46%; önállóság 45%.”
A vizsgálati eredmény nem meglepő,
hiszen ilyen kompetenciák fejlesztése nem szerepel a tantervekben. Az a meglepő
inkább, hogy a pedagógus szakma – az alsó, közép- és felsőfokú
képzést is beleértve – évtizedek óta alig mozdult valamit a munkaerő
piaci elvárások irányában. Ezeket a jelzéseket ugyanis évtizedek óta
olvassuk és halljuk különböző fórumokon.16 Mindegyik kompetenciára elmondható a fent említettek közül az, interperszonális
közegben megjelenő készségek, ezért nem is fejleszthetők a hagyományos
„osztályok” szervezeti keretei között. A pedagógus szakma ezért is nem mozdult
el évtizedek óta a munkáltatói-társadalmi elvárások irányában. Hiszen ezek
fejlesztése új attitűdök, szerepmagatartás kialakítását és elsajátítását
igényli, amire nem készít föl semmilyen intézményes tanulási forma.
Az idézett kutatás is felhívja a
figyelmet a köz- és felsőoktatásban tapasztalható trendek és a munkaerőpiac
elvárásainak ellentmondásaira. E kutatás ugyanakkor a társas készségek
fejlesztésének a leghatékonyabb módszerként a tréningtechnikát javasolja. Mint
korábban szó volt róla, bizonyos korlátok között ez valóban hatékony metodika,
a továbblépéshez, és a munkaerő piaci elvárásokhoz való jelentősebb
közeledéshez azonban más megoldásokra is szükség van, hiszen egy-egy tréning -
óraszámát tekintve - nagyon kis részét képezi a teljes tantervnek.
Hasonló eredményre jutott egy másik
felmérés is.17 Megállapításai szerint a felsőoktatástól a munkaadók nem azt várják, mint
amit nyújtani képes (elméleti háttér biztosítása és a tanuláshoz, új
ismeretek gyors és hatékony elsajátításához való hozzászoktatás.) Ezzel szemben
azt várnák, hogy a diplomás pályakezdők „gyakorlati tudással, tapasztalattal, munkafegyelemmel
és önállósággal” rendelkezzenek.18 A felmérés szerint a munkaadók a munkavállalók elméleti ismereteinek
hasznosíthatóságával vannak a legkevésbé megelégedve, tehát az intézmények
nem a munkavégzéshez szükséges ismeretekre és feladatokra készítenek fel.19 A második
fő probléma a fiatalok önállósága volt a szakemberek szerint, ami ugyancsak
érthető. Ugyanis a teljes tanulási idő alatt folyamatosan megmondják a
diákoknak (pontosabban: utasítják őket), hogy mikor mit kell tenniük, és a
szervezet nem tűr meg „elhajlást, önállóságot, kreativitást” a folyamatban.
Az általánosabb szintű
„társadalmi elvárásokat” munkaadói elvárásokra szűkítve tehát megállapíthatjuk,
hogy gyakorlatias, hasznosítható tudást, önálló gondolkodást és társas
kompetenciákat (jó kommunikáció, problémamegoldás, csapatmunka stb.) várnak a frissen
végzettektől.
Mire van szüksége a
18-23 éves fiataloknak?
Úgy vélem, hogy egy tantárgy
tervezéséhez bizonyos mértékben a hallgatói szükségletek feltárása is hasznos segítséget
nyújt. Ha ugyanis támogatni tudjuk a hallgatókat életkori sajátosságaikból
eredő feladataik és tanulási nehézségeik megoldásában, akkor segítjük őket mind
a konkrét tantárgyi eredményességükben, mind hosszabb távú életlehetőségeik
kibontakozásában, vagyis társadalmi feladataik ellátásában.
A hallgatói szükségletek feltárásban egyik
forrásunk az elmúlt években a BKF-en tartott tréningekhez kötődő házi
dolgozatok tartalma,20 a másik forrás pedig a korábbi évben a tantárgyat tanuló diákokkal készített
felmérés volt. A tréningek után a hallgatók leírják tapasztalataikat, személyes
nehézségeiket, fejlődési tervüket. A dolgozatokból szembeötlő, hogy a hallgatók
milyen személyes tanulmányi és életviteli nehézségekkel küzdenek. Ezekből idézünk
néhány példát: (A dolgozatírók konkrét személyek, de nevüket természetesen nem tüntetjük
föl, az anonimitás megőrzése érdekében.)
- „Nem bízom abban, ami
él és mozog..” Egy rettentően versengő típusú, barátságos és akaratos ember
vagyok. Egyedül a kompromisszumképességemen kell kicsit csiszolni…”
- „Mondhatni a zárkózottság
az oka, hogy ismeretlenekkel kicsit nehezebben kommunikálok. Ilyenkor inkább
hallgatok másokat, olvasok, vagy zenét hallgatok.”
- „Nem tudom miért, de
gyerekkoromban sokkal könnyebben ismerkedtem idegen gyerekekkel. De
tinédzserként és felnőve valahogy nehezebben megy. Szívesen beszélek az
emberekkel, mégse olyan könnyű a megismerkedés. Valahogy zárkózott lettem.”
- „A zárkózottság sok
mindenben érint. Például ha egy ügyemet el kell intéznem, sokat hezitálok
előtte. Többször átgondolom, akár külső segítséget is kérek, és csak utána
szánom el magam a lépésre. Ha ismeretlenekkel teli szobában kell valamit
megkérdeznem, sokkal halkabban teszem, mint általában. Nehezebben kérdezem is
meg, és hosszú ideig tart, míg eljutok a kérdés feltevéséig.”
- „Észrevettem, és már
mások is jelezték, hogy ha jó dolog történik velem vagy megdicsérnek, akkor
rögtön egyensúlyozom egy negatív megjegyzéssel.”
- „Az önbizalmam és
magabiztosságom hiányát gyakran érzem hátránynak a kommunikációs helyzetekben.
Emiatt a meggyőzőképességem is csorbát szenved és elképzeléseimet csak részben
tudom megvalósítani. Gyakran bátortalan vagyok beszélgetést kezdeményezni. Néha
a konfliktuskezeléssel is adódnak problémáim, bár legtöbbször sikerrel járok e
téren, ám mégis szeretnék fejlődni ebből is.”
- „Sokszor zavarba jövök,
ha másokkal, inkább idegenekkel kell kommunikálnom. Szoktam panaszkodni. Jobban
ki kellene állnom magamért. Sokat aggódok.”
- „Semmi kedvem nem volt
egy újabb unalmas, kétnapos, harcoljunk a krediteinkért, és próbáljuk meg nem
halálra unni magunkat. Nem is voltam kíváncsi az emberekre, hogy mit csinálnak,
olyan voltam, mint egy valóságshow szereplője. „Itt a lét a tét!” Túl nehéz
korszakot tudhatok ahhoz a hátam mögött, hogy ilyenekre tudjak koncentrálni.
Mindezekre mostanában képtelen voltam, féltem mástól és féltem magamtól… Mindenkiben
ott bujkált az a picinyke negatív gondolat, a csalódás. Valahol. Valakiben.
Valahogyan. Az a védőburok, amit a mai világ mindenkihez odaállít, és ami
persze megdőlhet, de sajnos az esetek többségében minden kapcsolatban megmarad.
- „Évek óta nem hoztam
pozitív döntéseket és bizony a mosoly hatalmáról is nagyon elfeledkeztem. Igen,
mint már írtam, évek óta nem hoztam jó döntéseket. Hagytam, hogy sodorjon az ár
és elfeledkeztem nagyon sok olyan dologról, ami szebbé teszi a napjaimat.”
- „Amikor megismertem egy
új (számomra teljesen ismeretlen embert), nem mertem megnyílni előtte, mert
semmi mást nem láttam, csak azt, hogyha megteszem, újabb sebezhető lénnyé
teszem magam ahelyett, hogy adtam volna egy esélyt arra, hogy számtalan boldog
pillanatot tudjunk együtt megvalósítani a közös beszéltetések által.
- „Régebben makacs és
önfejű voltam, mondván, egyedül is meg tudom csinálni a feladataimat. És most,
visszagondolva, úgy érzem, talán ezért is maradtam sokszor egyedül a
problémáimmal, mert mindenki tudta, hogy majd megoldja egyedül, meg „úgyis
megoldja egyedül”. Miközben sokszor megfordult az a fejemben, hogy segítséget
kérjek, de nem mertem. Féltem attól, hogy nem fognak segíteni. Féltem attól,
hogy kinevetnek, és nem vesznek komolyan. De időközben megtanultam azt, hogy,
igen, az ember képes egyedül megoldani a problémáit, de ha nem megy, akkor
igenis segítségre van szüksége. Mert egy idő után felhalmozódik a sok feladat,
és az ember elfárad ebben”
- „A két fő ok az
önbizalomhiány és a félénkség, zárkózottság. Ez a két negatívum sokszor,
sokféle módon nyilvánul meg, például ismeretlen emberekkel nem tudok leállni
beszélgetni, sőt, magamtól sose kezdeményeznék beszélgetést idegenekkel,
egyszerűen nem tudnék mit mondani. Sok ember előtt nem szeretek beszélni,
véleményt alkotni, előadni valamit, bár a tréningen úgy érzem, ebben már
fejlődésnek indultam. De sokszor még egy pincérnek se szívesen szólok, hogy
fizetnénk, inkább arra bízom ezt, aki még ott van velem. Szerintem ez azért
van, mert régebben sokat bántottak a magasságom miatt, és így sok év alatt
alakult ki ez a visszahúzódó személyiségem. Ehhez elég nagymértékű üldözési
mánia is társult, például ha buszon utazom, és nevetést hallok, sokszor hiszem,
hogy biztos én vagyok a nevetség tárgya, pedig tudom, hogy ez nem így van
(legalábbis reménykedem benne), mégsem tudok nem odafigyelni az ilyenekre.”
- „Sajnos én egy nagyon
érzékeny ember vagyok, mondhatnám úgy is, hogy túlérzékeny, ezért mindent magamra
veszek, nem nagyon bírom a kritikát, bár önkritikám az nagyon is van. Azt
hiszem, ezért is kerülöm a kommunikációt, mert akkor nem nagyon érhet sértés
vagy kritika, bár ezzel a felfogással.”
- „Már napokkal az óra
előtt görcs volt a gyomromban, hogy én erre nem leszek képes. Itthon
gyakoroltam többször is a szöveget, majd előadtam az órán. Miután mindenki
elmondta, a tanár elmondta a véleményét mindenkiről, és egyedül én voltam az,
akiről jót nem mondott. Közölte, hogy enervált vagyok, hiányzik belőlem az
elevenség, az intenzitás, befelé beszélek, nem artikulálok, és olyan ember
vagyok, akinek a tej is megalszik a szájában. Nagyon megbántott és
igazságtalannak is éreztem. Az is fájt, hogy mások előtt kifigurázott, mert
utánozta is az előadásomat.”
- „Szeretném elérni, hogy
megerősödjek belül, hogy ne vegyem fel a bántó dolgokat, bár tudom, hogy
mindenkinek szüksége van a kritikára, de én tisztában vagyok a saját
gyengeségeimmel, és sajnos a jó tulajdonságaimat lekicsinyítem ezek mellett,
pedig tudom, az is ér ugyanennyit. Szeretném, ha megnőne az önbizalmam, mert az
sose volt, pedig sok dicséretet kapok. Én mégsem tudom szépnek látni magam, se
kívül, se belül. Manapság, mikor tökéletes embereket mutatnak a tv-ben, meg
minden a külsőről szól, és hogy kinek mekkora, én nem tudok a tükörbe nézni és
magamra mosolyogni, nem tudom elfogadni magam. Szeretném, ha nem
befolyásolnának ezek a dolgok, szeretném azt érezni, hogy én is érek annyit,
amennyit akárki más. Amíg magamban nem teszek rendet, szerintem nem leszek
képes arra, hogy a többi embert úgy kezeljem, ahogy kell.”
- „Azt szeretném elérni,
hogy ne kelljen problémáznom azon, hogy ki mit gondol rólam. El kell érnem,
hogy szeressek én lenni. „
- „Célom, hogy ezentúl ne
essen nehezemre új kapcsolatokat szerezni, emellett jó benyomást is kelteni. El
szeretném érni, hogy könnyedén menjen a kommunikáció a számomra még idegen
emberekkel, használva a tréningen tanultakat is.
Mindenképpen a nyitottságommal, el akarom érni, hogy ne tartsanak tőlem azok,
akik nem ismernek. „
- „Sokszor észrevettem
magamon azt is, hogy amikor a tanár órákon kérdez valamit és tudom a jó választ
sem mindig mondom. Valószínűleg önbizalomhiány miatt, de ez az önbizalomhiány
nincs meg a barátokkal, rokonokkal, családtagokkal, vagy régi ismerősökkel való
kapcsolattartásban. Nyílván befolyásolhatja ezt az egészet az is hogy tétje van: Mi van ha mégsem jó a válaszom? – legközelebb a tanár lehet akkor fel se fog
szólítani, még ha jelentkezek is.”
- „Amikor egy olyan
tárgyalást, megbeszélést folytatok, ahol nem ismerem a partneremet, és ebből
kifolyólag a gondolatait, érzéseit sem, nem mindig tudom, mit mondjak, hogyan
mondjam. Ilyenkor bizonytalan hangon, halkan beszélek, és ahelyett, hogy
meggyőzném a partneremet arról, hogy igazam van, hogy én olyan megoldást
keresek, ami mindkettőnknek egyformán jó, saját magamat is elbizonytalanítom.
Ilyen esetekben sajnos hajlamos vagyok elfelejteni, mit is szerettem volna
mondani, összekeverednek a gondolataim, és csak arra koncentrálok, vajon mi jár
a partnerem fejében. Sokszor már csak azt várom, hogy érjen véget a
beszélgetés. Mindegy, milyen lesz a kimenetele, csak legyen már vége.”
- „A
határozatlanságomhoz, bizonytalanságomhoz az is hozzájárult, hogy sokszor
kaptam negatív dolgokat az életben, amiken nagyon sokáig nem tudtam túllépni.
- „Izzadok, remegek, és
elcsuklik a hangom, ha idegen közegben kell véleményt kifejtenem.”
A példákból látható, hogy ha a hallgatók
megbíznak a tanárukban, trénerükben és lehetőséget kapnak arra, hogy őszintén
megfogalmazzák élettapasztalatukat, nehézségeiket, elakadásaikat megnyílnak, és
elmondják, hol tartanak
Miről szólnak a dolgozatok?
- Önbizalom és a
másokba vetett bizalom hiánya, bizonytalanság, önállótlanság.
- Zavar,
bátortalanság, nyitottságra való képtelenség és a megnyílásra való vágy,
félelem a másoktól, segítségkéréstől, tanártól, kritikától, a kezdeményezéstől,
a megszólalástól és megszólítástól, a nyilvános beszédtől, megméretéstől,
kigúnyolástól.
- Csalódás az
emberi (tanári, családi, baráti) kapcsolatokban. Bezárkózás és elfordulás a
társas kapcsolatoktól, visszahúzódás, az elmagányosodás csírái, önvád,
bizonytalanság, ismerkedési nehézségek, társadalmi kapcsolatok (ügyintézés,
pincérrel való párbeszéd,).
- Negatív
gondolkozás, önérvényesítési-, éskonfliktuskezelési nehézségek, saját
elképzeléseikről és vágyaikról való lemondás.
- Pszichoszomatikus
tünetek megjelenése (izzadás, remegés, gyomorgörcs), enerváltság. Stbstb.
A bemutatott „vallomások” felhívják arra
is a figyelmet, amit cikkünk bevezetőjében felvezettünk. Kapcsolatkultúránk
mély sebeket ejt a fiatalokon, amelyek – szakértő segítség híján - ’maguktól’
soha nem oldódnak meg. Ellenkezőleg tovább örökítődnek, és egyfelől a deviáns
viselkedés, másfelől a társas agresszió, az ön-, és környezet pusztítás vagy a
menekülés szindrómáit mutatják. Lehetséges-e „személyes hatékonyságot”,
„kreativitást” fejleszteni addig, amíg az alapvető bizalmi viszonyok nem állnak
helyre egy csoportban, vagy közösségben?
Paradox élmény, hogy a személyes érvényesülés
ilyen csoportokban sem lehetetlen. Éppen az ilyen bizalmi viszonyaiban sérült,
szétesett csoportok adnak arra terepet, hogy az agresszív önérvényesítő
technikával operáló személyek kiemelkedjenek, és rátelepedjenek egy egészséges
szabályrendszer és önvédelmi mechanizmusok nélkül patologikusan működő csoport
erőforrásaira. Ha viszont valódi, hiteles megoldásokat, segítséget kapnak a
nehézségek kezeléséhez, akkor a feltorlódott kapcsolati problémák egy
részével nem csakhogy meg tudnak birkózni, hanem el tudják indítani azokat a
csoportépítő folyamatokat, amelyek az egészséges fejlődési irányba, érett
csoporttá, team-mé alakíthatják társas viszonyaikat. Lássunk most néhány
idézetet a beszámolóknak tréningek eredményeiről írott részeiből.
- „Az első feladatok
elvégzése után, melyeket sikeresen teljesítettünk, megjegyzem én izzadó
tenyérrel, hiszen a közszereplés nem az én műfajom, a hangulat jóval oldottabb
lett, mindinkább hasznosnak éreztük egyes feladatokat. (Izzadok, remegek, és
elcsuklik a hangom, ha idegen közegben kell véleményt kifejtenem). Mindenféle
önelégültség nélkül mondhatom, hogy ezt sikerült leküzdenem. A tréning végére
abszolút nem volt kellemetlen, a felszólalás. Ami sokkal családiasabbá tette a
tréninget, az az a tény, hogy végig a két nap alatt kis 4-5 fős csoportokban
dolgoztunk. Sokkal jobban megnyíltunk egymás felé, őszintébbek voltunk”.
- „A kommunikációs
készségfejlesztő tréning rávilágított néhány bennem rejlő hibára és gyengeségre,
amelyeken változtatni szeretnék. Ezek közül kiemelném: a lelkiállapotomon kell
változtatnom, energizálódnom kell, nyitottabbá válni, rendbe tenni magam. Próbálok,
a lehető legbarátságosabban és legtapintatosabban közeledni társaimhoz,
figyelni a saját testbeszédemre, és ezzel csak pozitív energiát sugározni. Kellő
gyakorlás, és a megfelelő rutin megszerzése után könnyedén a helyes irányba
tudom majd terelni a beszélgetést és úgy elérni a célomat, hogy mind a ketten
maximálisan elégedettek legyünk. Ez a hosszú távú sikeres együttműködés
elengedhetetlen feltétele! Fontos, hogy a másik személy is egyfajta kényelmet,
nyugalmat és biztonságot érezzen a velünk folytatott társalgás során.”
- „Hiszem azt, hogy kellő
odafigyeléssel, és alázattal, egyre profibban fogom először is magamat
kontrolálni, mivel a hibákat először magunkban kellene keresni és utólag a
környezetben! …HISZEN A LEGTÖBB EMBER ÚGY VISZONYUL A MÁSIKHOZ, MINT AHOGYAN AZ
Ő HOZZÁ ”
- „A
határozatlanságomhoz, bizonytalanságomhoz az is hozzájárult, hogy sokszor
kaptam negatív dolgokat az életben, amiken nagyon sokáig nem tudtam túllépni.
Azonban a trénerem nagyon sokat segített nekem abban, hogy megtanuljam
lépcsőként használni az engem ért negatív hatásokat. Azt gondolom, hogy a
bizonytalanságom okozta problémámat is sikerül megoldanom a közeljövőben.”
- „A tréning kezdetén még
elég bizonytalan voltam. Őszintén szólva kicsit féltem, hogy mi fog rám várni
az elkövetkező két napban. De amint kezdetét vette a tréning, jobban éreztem
magam. Nem gondoltam volna, hogy számomra ismeretlen, idegen emberek között
ilyen kellemes hangulatban ellehet tölteni ezt a két napot. Számomra nagyon
sokat adott a tréning, már biztosan állítom, hogy segít, segített a saját
fejlődésemben. A tréningen én is fontosnak éreztem magam, hiszen egy csapattá
váltunk, akik együtt oldották meg az eléjük tárt feladatokat.”
- „Megtanultam, hogy
minden rossz dologtól, csak erősebb lesz az ember, és már el tudom engedni a
problémáimat, már van kivel megosztanom a gondjaimat. Igyekszem mindenben
meglátni a legjobbat. A tréning után, már nem keresek kifogásokat, egy kis
napfény is fel tudja vidítani az egész napomat. A tréningtől nagyon sokat
kaptam, már nem látok mindent negatívan, igyekszem pozitívan gondolkodni. A
későbbiekben azt szeretném elérni, hogy bárkivel, bármikor el tudjak spontán is
beszélgetni, ne legyek ilyen csendes. Megpróbálok jobban nyitni az emberek
felé, többet megtudni róluk, helyes kérdéseket feltenni, amelyek elindíthatnak
akár egy hosszabb beszélgetést is. A tréning óta sokkal vidámabbnak érzem
magam, már nem úgy indulok el a főiskolára, hogy „jajj, már megint be kell
menni. Igyekszem minél több emberrel beszélgetni, és összeismerkedni.
Önbizalmam nincsen sok, de már sokkal bátrabban viselkedem.”
- „Régebben problémát
jelentett, hogy kiálljak emberek elé és egyedül előadjak valamit. De a tréning
óta ez is megváltozott. (Erre példa lehet, hogy az egyik gyakorlati órán
sajtótájékoztatót kellett tartanunk, és már nem „féltem” kiállni az emberek
elé. Bátran odaálltam és elmondtam a mondanivalómat).”
- „A tréning kezdetén még
elég távolság tartó voltam, de idővel ez is megváltozott. A második nap végére
már úgy éreztem, mintha már sokkal régebb óta ismerném a többieket.”
- „A tréning óta még két
hét sem telt el, mégis észrevettem magamon, hogy már azóta is változtam,
pozitív irányba. Erre mondanék is egy konkrét példát: foci után van úgy, hogy
egy trolival megyek egy sráccal, akivel együtt focizunk, de eddig nem hogy oda
se mertem menni hozzá, hogy beszélgessünk, hanem úgy tettem, mint aki észre sem
veszi őt, de nem éreztem csúnya dolognak, mivel ő sem mutatott különösebb
érdeklődést irányomba… A múltkori alkalomkor viszont stratégiát változtattam és
odamentem hozzá, megszólítottam, és beszélgettünk is. Jól éreztem magam, és
büszke is voltam magamra, valószínűleg ez látszott is rajtam, mert utána
odajött hozzám egy ismeretlen fiú, és útbaigazítást kért, én pedig szívesen
segítettem neki.”
- „A tréning során
rengeteg „praktikát” ismertettek meg velünk azzal kapcsolatban, hogy legyünk
meggyőzőbbek a kommunikáció terén. Milyen kérdéseket alkalmazzunk, hogyan
befolyásoljuk a másik embert, hogy legyünk meggyőzőbbek. Azt is megfigyeltük,
hogy a párbeszédek során egyes szavak, szófordulatok, milyen hatással vannak
kommunikációs partnerünkre.”
- „Az önbizalomhiányon és
a félénkségen, zárkózottságon szeretnék mindenképpen változtatni, ebben a
tréning is segítséget nyújtott, elindított a változáshoz vezető úton.”
- „A tréning óta próbálom
alkalmazni a nyitott kérdésfajtákat és válaszokat azon embereknél,akikkel vagy
akiket jobban szeretnék megismerni. A hatása mérhető abban hogy több barátságra
tettem szert mint általában szoktam az iskolában és több barátom van szerintem
ez kézzelfogható változás a tréning eltelte óta. És észrevettem azt is magamon,
hogy egészen odafigyelek azóta a beszédemre sokkal szakszerűbben gondolkozok
róla. És ami még fontos: megtanultam azt is, hogy nem szégyen az, ha az ember
segítséget kér. Amikor a csoporttársaimnak bátran és fellelkesülve elmondtam a
céljaimat és a gondolataimat, meglepő volt, hogy érdekelte őket, és az is, hogy
segítséget akartak nyújtani, főleg a tanulás terén.”
- „Az első feladat adott
erőt a további sok-sok perchez, amit ott eltöltöttünk. Szeretem, ha az emberek
egymás szemébe néznek. Valahol számomra az őszinteséget szimbolizálja. Mindazt,
ami ma már kiveszni látszik az emberekből. Itt gondoltam először azt, hogy ha
már ilyen emberek vesznek itt körbe, akkor talán van értelme, hogy adjak egy
esélyt és viszonozzam a mosolyokat. Azt a ki nem mondott kíváncsiságot, a
meglepetés hatalmát, a megismerni vágyást. Így egy kis idő elteltével
állíthatom, nem hoztam rossz döntést. Bár ahogy észrevettem, mindenkiben ott
bujkált az a picinyke negatív gondolat, a csalódás. Az a védőburok, amit a mai
világ mindenkihez odaállít, és ami persze megdőlhet, de sajnos az esetek
többségében minden kapcsolatban megmarad.”
- „Szépen lassan kezdtek
el kirajzolódni az elvárásaim magammal szemben. Mit szeretnék? Mi a célom?
Minek kell megváltoznia ahhoz, hogy az életemben minden úgy változzon, hogy
végre jó legyen. Évek óta nem hoztam pozitív döntéseket és bizony a mosoly hatalmáról
is nagyon elfeledkeztem. Pedig nagyon fontos dolog, hisz ha mosolygok, a világ
is visszamosolyog rám. Talán éppolyan megmagyarázhatatlanul, ahogy történt ez
akkor szombat reggel. Ismeretlen emberektől pozitív töltetű mosolyok.”
- „Elfelejtettem, milyen
jó, amikor a szél simogatja az arcomat, milyen szép a téli vörösen izzó
naplemente, pedig mostanában nagyon sokszor láttam buszból, ablakból és minden
olyan ridegnek tűnt, hidegen hagyott. Az én negatív gondolataimat vetítettem a
képre. Eddig csak azt éreztem, hogy hideg van, ahelyett, hogy arra figyeltem
volna, milyen szépen borítja be az éjszakát a fény. Szürkének láttam, nem azt
figyeltem hogyan teszi láthatóan széppé a tájat a fény. Mindig csak a rosszat
láttam. A szürkeséget, az egyhangúságot. Ha esett: nem a megújulás és az új
élet jutott az eszembe, hanem csak arra tudtam gondolni, megint elázom. Ezen
mindenképp változtatnom kell! Ha másképp látom, az én napom is másképp kezdődik
el.”
- „Figyelnem kell arra,
hogy az embereknek mire van szüksége. Akkor talán nem fog megsebezni, mert
olyannak lát, amilyen vagyok és megtisztel a figyelmével, a nyitottságával, a
gondolataival. Befogadó képessé válik az én világom apró, mégis törékeny
darabkáira. Most figyeltem csak igazán fel arra a felkiáltásra, amit
másodikként írtunk le a tréningen. Játssz! Játssz! Hiszen ezzel adod önmagad.
Játszd el a saját szereped a világban. Játszani kell, adott szabályok szerint,
amik saját szabályok, amiket mi sorolunk be, mi számozzuk be. Ahhoz, hogy jól
tudjunk játszani nyitottan kell megtennünk. Nyitottan arra, hogy az élet és a
világ, amelyben élünk te van érzésekkel, színekkel, örömökkel, csak saját
fájdalmunk és érzéseink mindezt elnyomják.”
- „Jobban kell figyelnem
arra, hogy ha valakire szükségem van, azt valamilyen módon tudassam vele. Hogy
merjek a kommunikáció segítségével átlépni egy gátat, ami életem nagy
fordulópontjait hagyják megvalósulni, félszegségem és kommunikációs képességem
miatt, ezeket ne hagyjam magam mellett elrohanni.”
- „Nem tudom, mi van
velem!? Eddig olyan volt, mintha az én életemet nem is én élném, hanem csak
kívülről szemlélném. Eltelt a tréning óta két teljes hét. Van, ami megvalósulni
látszik, és van persze olyan is, amihez még idő kell. Nekem is el kell engednem
egy-két dolgot. Összpontosítanom kell a dolgokra, amiket el szeretnék érni.
Gondolataim újra zavarosan kavarognak a fejemben, de döntöttem. Holnap, amikor
felkelek, játszom, élek, figyelek, nyitott leszek”.
- „Nagyon pozitív
élményekkel gazdagodtam, azt gondolom, hogy ezek után nem fog gondot okozni,
hogy bármilyen közegben felvállaljam a véleményemet. Az egyik gyakorlat
különösen jó volt az önbizalom fejlesztése szempontjából. El kellett mondanunk
egymásnak, hogy mi az a tulajdonság, amit megkedveltünk egymásban. Olyan volt
ez, mint valami energiabomba. Nem nagyon fordul elő az emberrel, hogy olyanok
mondanak róla pozitív véleményt, akiket nemrég ismert meg. Jóleső érzés volt,
utána sokszor emlegettük egymás között, hogy milyen sok erőt tud adni egy-két
kedves szó. Megígértem magamnak, hogy a jövőben igyekszem nem csupán a saját
önbizalmamat erősíteni, hanem sokkal jobban odafigyelek a körülöttem lévőkre,
és ha lehet, segítek nekik is.”
- „A másik nagyon fontos
dolog, amit kiemelnék, hogy nagyon odafigyeltünk egymásra ebben a két napban.
Nem vágtunk egymás szavába, senki nem hurrogta le a másikat, mindenki
érdeklődve hallgatott mindenkit, nem voltak negatív tapasztalataim, ami úgy
gondolom, hogy egy ilyenfajta tanulási folyamatban rendkívül fontos.”
- „Úgy érzem, hogy sokat
tanultam, világosabban látom a hibáimat, de ami még fontosabb, hogy látom az
értékeimet is. Most már tudom, hogyan fejleszthetem magamat, ami nagy segítség
az élet minden területén. Nem azt mondom, hogy minden bizonytalanságom
egyszeriben elszállt, de azt gondolom, hogy most már tudom, hogy hogyan
változtassak azokon a dolgokon, amik gátolnak.”
- „A leírtakat
összefoglalva elmondhatom, hogy a személyes hatékonyság fejlesztése tréning-hatással
volt és lesz az életemre. Megváltozott a világról és a saját magamról alkotott
képem, felnyílt a szemem! Jobban megismertem magamat, és már látom, milyen kép
él rólam mások szemében. A tréning segített egy új mottó kialakításában és
abban, hogy ne csak mondjam, hangoztassam ezt a mottót, hanem eszerint éljek
is: „Ha célt akarunk elérni, rá kell lépni a célhoz vezető útra: ha lépsz Te
döntesz, ha vársz, a Sors!”
- „Személyesen azt
tanultam a tréningtől, hogy egy kis önbizalommal (és a tréning által szerzett
viszonylagos önismerettel) könnyebben elérhetem céljaimat és, hogy önbizalom
nélkül csak magamat hátráltatom a vágyaim beteljesítésében. Megtanultam azt is,
hogy ha önképünk helyes és kellő módon ismerjük magunkat, akkor sokkal
könnyebben és eredményesebben fog alakulni az életünk.”
- „Azt hiszem, hogy ez a
két nap csak és kizárólag a javamra vált és örülök, hogy a részese lehettem. Szerencsésnek
mondhatom magam, mert úgy érzem, hogy akkor nem csak az órára találtunk
barátokat, hanem az életre is és remélem, hogy nem tévedek.
- Talán a legnehezebben
azt viseltem, amikor a problémáinkról kellett mesélni. Minden ember számára
nehéz dolog ez. Megosztani másokkal miközben saját magunkkal is alig merjük,
mert inkább besöpörjük a szőnyeg alá, minthogy megoldjuk, vagy egyáltalán
átgondoljuk. Aztán mégiscsak megnyíltam és jó érzés volt őszintén elmondani,
hogy mik a problémáim. Úgy érzem, hogy a tréning végére sikerült nagy
előrelépést tenni az ügyben”
- „Céljaim átgondolásában
sok segítséget adott a tréning. Sok tervem van a karrieremmel kapcsolatban,
amik eddig csak így lógtak a levegőben. Most végre sikerült tisztázni magamban,
hogy melyik után mi következik és mik is azok a célok még pontosabban. Ha nem
veszek részt a tréningen, lehet nem látom soha tisztán ezeket a célokat.”
- „Aki részt vett a
tréningen és tényleg lelkiismeretesen elvégezte a gyakorlatokat, abban biztos,
hogy mély nyomokat hagytak a történések, és akár más emberként is távozott ez
után a két nap után.
- „A tanár úrnak nem volt
egyszerű feladata, hiszen két ember kivételével mindenkit ismert, már mindenkit
tanított és mutatott meg nekünk olyan dolgokat, amik hihetetlenül egyszerűek,
de mégis nagyszerűek. Megmutatta, hogy tartsuk a kezünkben a jövőnket és
valósítsuk meg álmainkat.”
- „A tréning utáni első
iskolanapon meglepő és váratlan visszajelzésként ért, hogy az első
csoporttársam, akivel beszéltem megkérdezte mi történt velem, hogy ilyen
nyitott vagyok. Én nem értettem, nem érzékeltem magamon a változást, ezért
visszakérdeztem mire gondol pontosan. Azt felelte: eddig, ha látott az
iskolában, a sarokban ültem egyedül, magamba mélyedve (ez azért így nem
teljesen fedi a valóságotJ), most pedig sokkal kommunikatívabb, érdeklődőbb vagyok,
nyitok felé és eleve jobb rám nézni. Ekkor meséltem neki a tréningről, és hogy valószínűleg
ennek a hatása az, amit érzékel rajtam. Örültem, hogy a külvilágnak is feltűnt
az a kis változás, ami bennem lezajlott, és még visszajelzést is kapok róla.
Azóta azonban két hét telt el, és ez a magabiztosság, nyitottság kezd
halványulni, megint egyre többször érzem, hogy félek a tekintetektől. Ilyenkor
próbálok erőt venni magamon, elhinni, hogy „Én vagyok a világ közepe!” J
és átsétálni úgy az iskolaudvaron, hogy büszkén nézek az emberek szemébe, nem
pedig szigorúan a járólapok megmunkáltságában gyönyörködöm. Azt hiszem, akkor
lehetne ezt a legminimálisabbra csökkenteni, ha minden hétvégén tréning lenne,
és amikor kezdem magam elhagyni, megint belém sulykolják mi a helyes
gondolkodás. Ez ugye sajnos kivitelezhetetlen, tehát marad az önerő és az
önmagunk fejlesztése.”
- „Nagyon sokat tanultam
magamról és másokról a tréning alatt, sok dolgot tudok azóta is hasznosítani,
és abszolút pozitív hatással volt rám, valamint remélem egyben a jövőmre is.”
- „Összességében a
tréning nagy hatással volt a személyi fejlődésemre, nézetem jó irányba
terelésében és hangulatom javításában, fokozásában. Kezdeti félő hozzáállásom
percek alatt feloszlott és csak is a szép és kellemes élmény maradt meg. Bízom
benne, hogy mások is hasonló élménnyel gazdagodtak, mivel én nagyon élveztem és
sokkal jobb embernek érzem magam már most. Nagyon elégedett voltam az
oktatóval, nagyon sok jó élménnyel gazdagodtam, új embereket ismertem meg, és
önbecsülésem az egekbe emelkedett.”
- „Összegezve a
leírtakat, ez a kétnapos tréning egy olyan változást és fejlődést indított el
nálam, amit nem is vártam. Most, az írás közben újabb dolgokra jöttem rá, amik
most még jobban megerősítenek. Megtanultam, hogy magamat helyezzem előtérbe, a
magam problémáját oldjam meg előbb, de ha kell, kérjek segítséget. Legyek
határozott, magabiztos, merjem magam felvállalni, és bízzak magamban. Legyek
harmóniában önmagammal, és tényleg csak akarat kérdése, és minden sikerülhet.”
- „Véleményem szerint,
több ilyen tréning kellene, mert az embert tényleg fel tudja tölteni pozitív
energiával, és a mai rohanó világunkban igenis kell, hogy néha szó szerint rá
legyünk kényszerítve arra, hogy csak a jó dolgokra, élményekre emlékezzünk.”
Az idézetekből látható, hogy alapvető személyiségformáló
erő lehet egy jó tréning, de azt is kiolvashatjuk belőlük, hogy ezek csak megindíthatnak folyamatokat, nem vihetnek végig. Az idő előrehaladtával,
és az ellentétes hatások tömegének a megélésével elhalványulnak az emlékek,
benyomások, és ezáltal egy újabb réteg rakódhat a csalódás és reménytelenség
áttörhetetlennek tűnő zúzalékára.
Vizsgáljuk most meg a
hallgatói szükségletek egy másik metszetét!
A tanterv elkészítése előtt, fölmértük milyen
eredményekről és hiányosságokról számolnak be a tantárgyat tanuló előző
évfolyam hallgatói21.
Az eljárás a következő volt: a hallgatókat
megkértünk, hogy gondolják át a következő kérdést: „Mit várok a tanulás,
kutatás tantárgytól és a főiskolától?”. Ezt követően az egyéni véleményeket 3-5
fős csoportokban megbeszélték, kiegészítették és rangsorolták. Itt most csak a
tantárgyra és a tanítási módszerekre vonatkozó részeket idézzük.
A tanítási módszerekre vonatkozó válaszokban a
hallgatók legnagyobb gyakorisággal a korszerűbb tanítási módszereket
hiányolták. (diáknyelven prezentálni, motiváció, játékosabb tanulási módszerek,
érdekes, diákközpontú órák, helyzetgyakorlatok, pozitív példákkal ismerkedni,
ne legyen fegyelmezés, interaktívabb órák, jó tanár-diák viszony, személyesebb
kapcsolat, csoportmunka)
A tantárgyra vonatkozó kívánságok között
a leggyakoribb válaszok voltak: a beszéd és kommunikációs lehetőségek hiánya,
az előadói készség fejlesztése, gyakorlása, eredményes tanulási módszerek
bemutatása, önbizalom fejlesztés szerepelt néhány konkrét tantárgyi segítségkérés
mellett. (információ szerzés módjai, prezentáció, előadás készítés, agykontroll
elemek, memória-, és koncentrációfejlesztés)
A fentebb bemutatott három
megközelítésből kapott eredmények sok közös elemet mutatnak.
- A
kapcsolati kultúránkban mutatkozó torzulások megmutatkoznak a munkavégzés
eredményességében is, amit a munkáltatók is hiányolnak a képzési eredmények
közül (kommunikációs-,
problémamegoldó készség, csapatmunkára, kreativitás, önállóság) Ezért versenyképességük
növeléséhez jelentős erőforrásokat fordítanak ezek korrigálására (tréningek,
szervezetfejlesztés) és olyan munkatársakat keresnek, akik éppen ezekben a
társas kompetenciákban a legképzettebbek.
- A
hallgatók személyesen megélt nehézségei és fejlődési igényei is egyértelműen jelzik
az oktatási technológia megújítására való egyöntetű társadalmi igényt.
A megoldáshoz vezető út első lépéseként
a tréningek alkalmas módszertannal rendelkeznek, de nem elégségesek a feladat
megoldásához. A helyzet hosszú távú és mélységében való megoldásához további
lépésekre van tehát szükség. Ezért végig kell gondoljuk a főiskolai oktatás társadalmi
funkcióit, vagyis azt, hogy a már kialakított szakmai képzési repertoár mellett
milyen kompetenciák fejélesztésével kíván képzési módszertanával a BKF
reflektálni. Milyen „emberkép” „személyiség ideál” kialakulásának
támogatása illeszkedik leginkább a Főiskola célrendszeréhez.
Egy ilyen horderejű feladat elvégzése
nem feladata ennek a tanulmánynak, ám a kihívás szakszerű és előre mutató
megválaszolása jelentős mértékben növelhetné szakmai elismertségét, erősítené
országos presztízsét és még egy előttünk álló feladat.
Cikkünkben egy apró lépést teszünk ebbe
az irányba. Egy konkrét tantárgy tervezési folyamatán keresztül mutatjuk be, hogy
a 28 éves múltra visszatekintő HKT™ technológia főiskolai adaptációjával hogyan
képzeljük el a társadalmi és munkahelyi kihívásokra reflektáló, a hallgatók
igényeit figyelembe vevő, tartalmában és módszertanában koherens program
fölépítését és megvalósítását.22
Vége az első résznek
Jegyzetek
1Benda
J.: Népességfogyás és iskola, Heti válasz,2002.01.25., A népességfogyás
ontognezise, BKF., Annales, 2009
2Utasi Á.: A bizalom hálója,
Mikrotársadalmi kapcsolatok, szolidaritás. Bp., Új mandátum, 2002.
3 Váriné Szilágyi Erzsébet: Kontaktopátia, kézirat, 1989.
4Utasi Á.: A kapcsolatok integráló
ereje 24 európai országban. In: Füstös L.-GubaL.-Szalma I. szerk: Európia
társadalmak összehasonlító vizsgálata: Társadalmi regiszter 2008/2. Bp., MTA
Politiaktudományok Intézete-MTA Szociológiai Kutatóintézet, 7. Kötet: 131-167.
5 Benda
J.: Népességfogyás és szocializáció, Valóság, 2002/8.,
6 2011
június 30-ig, fél év alatt 2.000 orvos és szakdolgozó hagyta el az állami
egészségügyet, http://drinfo.hu/hirek/egeszsegpolitika/15063-emigracio-az-egeszsegugybol-merre-tartunk
2011. Július 7.
7 Hankiss
E.: Reformokra van szükség? Hát persze. Társadalomkutatás, 1986. 3-4.sz.
8 Benda J.: Miért humanizáljuk az
iskolát? Valóság, 1990/9., Népességfogyás és szocializáció, Valóság, 2002/8.,
9 Tanulmányunkban a
„tanulás, kutatás, prezentáció” tantárgy átalakítását mutatjuk be.
10 Mérei Ferenc írta
meg a 1948-ban, hogy az iskolák könnyen fogadnak be egy új tankönyvet, tantárgyat,
vagy egy új órarendet. A legnehezebben a módszerek és attitűdök változnak, mert
azok ezer szállal kötődnek az adminisztratív irányításhoz, a fennálló rendhez,
a pedagógusok képzéséhez és az iskolarendszer egész vertikumához. Ezeken
változtatni csak komplex stratégiákkal lehetséges. In: Mérei Ferenc: Demokrácia
az iskolában, Neveléselmélet
és iskolakutatás, 1985. (4. évf.) 3. sz. 7-90. Old.
11Jól „bevált” tanítási módszereink
gyakran fordítják egymással szembe a hallgatókat, tesszük őket kiszolgáltatottá
egymás előtt
12 Eredményesség alatt értjük a
társadalmi elvárásoknak és a kliens igényeknek való komplex megfelelést, amit
később elemzünk.
131992-ben hoztunk létre Újpesten a
„Humanisztikus Iskola” néven egy reformiskolát, amelynek 4 éven át voltam a
vezetője. Az ott alkalmazott program, a „Humanisztikus Kooperatív tanulás”
(HKT) ma az egyik elfogadott országos kerettanterv. Sok száz iskolában követik
a módszereket, és a kooperatív tanulás ma már elterjedt módszer az általános
iskolákban.
14 Több tantárgy keretében is
kidolgoztunk és megvalósítottam hasonló megoldásokat az elmúlt években pl.:
menedzsment ismeretek, konfliktuskezelés, karrier menedzsment, szervezeti
magatartás stb.
15 685 fős vizsgálatról van szó:
Németh Erzsébet PhD., Major Szilvia, Szabó Gábor: Munkaerőpiaci elvárások és
felsőoktatás: ellentétes trendek, In: Állásstart 2011, Figyelő, 2011.
16 A túlzott általánosítás
veszélyét elkerülve azért megállapítható, hogy pl. a kommunikációs készség
bizonyos vonatkozásainak a fejlesztése minden iskola fokozatban megtörténik (pl.
írásbeli az kommunikáció), azonban a pl. a szóbeli kommunikáció fejlesztése
gyakorlatilag a vizsgahelyzetekre (felelésre) korlátozódik, ami nem
fejlesztési, hanem számonkérési célú, ezért az eredménye is kérdéses.
172009. ősz, HVG Állásbörze.
18Repr. Felmérés 2009. máj. 29. HVG
GVI felmérés, MKIK Gazdaság és vállalkozáskutató Nonpofit kft ,www.gvi.hu, ,HVG diploma 2010 különszám,
2009. nov. 10.o., HVG Állásbörze, Sipos Mária, 2009-11-30
19 The Hungarian European Business
Council (HEBC): Way out of thecrisis, Annualreport, 2009. Bp., 76.p.
202006-2012 között tartottunk
kommunikációs, önismereti, tárgyalástechnikai, személyes hatékonyságfejlesztő
tréningeket, a BKF-en, félévente 2-5 csoportnak. Összességében ez 30-35
csoportot, mintegy 500 hallgatót jelentett.
212009. novemberében készült a
vizsgálat a Heller Farkas főiskola első féléves hallgatói körében, egy 70 fős
mintán, akik a „tanulás kutatás, prezentáció” c. tantárgyat tanulták.
22Lásd: Benda
József: A kooperatív sikerei és szocializációs lehetőségei Magyarországon,
UPSZ, 2002. X–XI.