A kötet számos témában, szinte zavaró bőségben kínálja a problematika
egy-egy konkrét megközelítését. Ennek megfelelően egyebek mellett van benne szó
az internetes anonimitásról, az energiagazdálkodás jövőjéről, a nők jövőbeni
szerepéről, a bűnözésről, a korrupcióról, a nyugdíjasok helyzetéről (az
utóbbiakhoz való tartozás a társadalom többsége számára a jövő elkerülhetetlen
perspektívája), valamint a globalizáció jelen korszakáról is..
Jelen recenzióban nem tűztem ki célul, hogy valamennyi írást bemutassam. Csak
néhányat tudtam tárgyalni.
A jövőkutatás már régen túljutott azon a szinten, hogy jelen
trendek meghosszabbításával próbálja megkonstruálni a jövőt. Ennél fontosabb a
jövőkutatás eredményeinek megítélésében az, hogy azok szerintem a jövő
modelljeinek készítésével jelenlegi bizonytalanságunk csökkentését kísérlik
meg. Így adnak segítséget a jelen döntéshozóinak a jövőre vonatkozó döntéseik
meghozatalában.
Fáy Árpád Paul Chefurka, kanadai jövőkutató modelljéről ír, amely a világ
energiatermelésével és népességének 2100-ig történő alakulásával foglalkozik.
Chefurka szerint a rendelkezésre álló olaj és gáz készlet századunkban ki fog
merülni és az emberiségnek nem sikerül más energiaforrást jelentős mennyiségben
feltárni. Modellje szerint a globális energiafogyasztás csúcsértéke 2020 körül
érhető el. S ekkor éri el az emberiség létszáma 7,2 milliárd fővel a maximumát.
Ezután az energiafogyasztás kényszerű csökkenése a század végére azt
eredményezi, hogy az emberiség létszáma 1 milliárdra lecsökken.
Pesszimista tézisét sokan osztják, de sokan vitatják.
Ebben a worst case szcenárióban megfogalmazott koncepcióval szemben nem
elegendő „az emberi találékonyság”-ra és „sikeres innovációk”-ra hivatkozni –
amint azt Fáy Árpád teszi. Ennek – és valamennyi globális problémának - a
kezelése megkívánja a globalizáció általános összefüggéseinek feltárását, ami
elméleti alapot ad a kérdések további elméleti elemzése, illetve -
többszörös közvetítéssel – a szakpolitikák számára is. Ennek az elméleti
alapnak a szükségességéről győznek meg az ilyen elemzések, mert ennek hiányában
mind a pro, mind a kontra érvek nem eléggé megalapozottak. Ezért egyet lehet
érteni Diczig István következő megállapításával:„Sok múlik azon, hogy képesek leszünk-e
előre látni a globalizáció kihívásait, és a technika fejlődéséből fakadó
következményeket.” (128)
Kiss Endre a globalizáció jelenéről írt, a kötetben szereplő tanulmánya ezt az
előrelátást segíti elő. Számára a „globalizáció jelene minden prognózis
kiindulópontja.”(53)
A prognózissal kapcsolatban pedig megállapítja, hogy „alap-feltételrendszere…a
globalizáció mezo-szférájában nap mint nap megvívott küzdelemre kell, hogy
alapuljon, arra a harcra, ami a globalizáció funkcionális-monetarista alap meghatározottsága és a társadalmi mezo-szint, tágabban a politikai
szféra között folyik.”(54)
Tanulmánya igen sokrétű: tárgyalja a történeti
vonatkozásokat, ad egy korszakbeosztást. Foglalkozik a társadalmak
értékvilágával – amely még korábbi korok állapotát tükrözi.
Megállapítja a politika jelentőségének a globalizáció során végbemenő
csökkenését, majd a szociális problémák fontossága révén történő növekedését. A
következőképpen ábrázolja a globalizáció egyénre gyakorolt ellentmondásos
hatását: „A homo globalisticus az egyik nap a civilizáció középpontja,
akinek kegyeiért a nagy termelési rendszerek és a médiumok versengenek, a másik
nap pária, akinek formális szabadságjogai jottányit sem akadályozzák meg
társadalmi lecsúszását, vagy akár teljes társadalmi megsemmisülését.”(50)
Az egyén, az állam, a politika stb. legfontosabb változásait bemutatva a
tanulmány elkerüli az egyoldalú megközelítéseket. Hangsúlyozza a globalizáció kettősségét:
azaz egyszerre konstruktív és destruktív jellegét.
A problémák bemutatásán túl módszertani útmutatást is ad azok kezelésére: „A
globalizációnak ebben az új korszakában csak olyan gazdasági és szociális
megoldások jöhetnek szóba, …amelyeket nem választanak el rendszerelméleti
differenciák a globalizáció meghatározó és alapvetően funkcionális
viszonyaitól.”(57)
Tóth Attiláné tanulmánya egy olyan társadalmi rétegről ír, amelyhez a modern
társadalomban mindenki, akinek megadatik, tartozni fog. Tehát egészen
általános problémáról van szó: ugyanis a munkavállalók jövője a nyugdíjas
állapot, tehát a ma nyugdíjasa a tegnap munkavállalója és a ma munkavállalója a
holnap nyugdíjasa. Elemzése során bemutatja a nyugdíjas-lét mai problémáit.
Azonban figyelmeztet arra, hogy félrevezető, ha megítélés mércéje a polgári
család képe. E kérdéseket csak történeti kontextusba ágyazva érthetjük meg.
Korábbi korokban „Nem csak a nőknek, de az időseknek is, a gyerekeknek is
megvolt a helyük a termelési rendben.”(89)
Az idősek ma a társadalom peremén vannak, magánosak, kiszolgáltatottak. Minden
azonosság ellenére sem lehet problémáikat egy sémával leírni. Például a férfiak
és a nők is másként élik meg a nyugdíjas éveiket.
Mégis érvényes Magyarországon is az európai tendencia, miszerint öregedő
társadalomban élünk, ahol a lakosság száma csökkenni fog és a nyugdíjasok
részaránya azon belül nő.
Tóth Attiláné tanulmánya négy forgatókönyvet mutat be a nyugdíjasok lehetséges,
2025 körüli jövője tekintetében: 1. A kormányok elsősorban a népesség (8%-osra
becsült) csökkenése ellen dolgoznak. Ez a nyugdíjasok helyzetében csak hosszabb
távon, közvetve jelent javulást.
2. Nem tesznek semmit a negatív tendenciák ellen. Ez katasztrofális
következményekkel jár.
3. A kormányok esetlegesen hoznak döntéseket a népesség csökkenés megállítására
és ezt egészíti ki a civil társadalom öntevékenysége.
4. A kormány és a civil szféra összefogása a jövő nemzedékek érdekeit
maximálisan figyelembe veszi, beleértve a nyugdíjasokat is.
A tanulmány azonban nem kíván abban állást foglalni, hogy melyik alternatíva
megvalósulása a legvalószínűbb.
Végül néhány szó Nováky Erzsébetnek a tulajdon elleni bűnözés előrejelzéséről
szóló írásáról. Nováky Erzsébet itt egy olyan kutatás eredményeit mutatja be,
amely – bár a 70-es években végezték – mintaszerű módszertani alapossága
(„matematikai-statisztikai eljárások, kollektív szakértői megkérdezésen alapuló
eljárások és a modellezési eljárások” alkalmazása) (172), és eredményei miatt a
mai kutatások számára is példát mutat.
Eredményei ma is hasznosíthatók, melyek közül a legfontosabbakat Nováky Erzsébet a következőkben foglalja össze: „nem szükségszerű, hogy a társadalmi-gazdasági fejődéssel párhuzamosan fokozódjon a bűnözés, azaz a társadalmi-gazdasági fejlődés nem idézi elő a bűnözés fokozódását és struktúrájának kedvezőtlen irányú mozgását sem erősíti. A bűnözés kedvező irányú elmozdulása a pozitív gazdasági-társadalmi tényezőkkel van kapcsolatban…Nem véletlen, hogy a kutatás nagy figyelmet szentelt a tudati tényezőknek, hiszen az ezekben bekövetkező kedvező irányú változás lehet az alapja a bűnözés csökkenésének.”(172)
Jegyzet
1 Nováky Erzsébet/ Tóth Attiláné (szerk.): A Jövő és 2012, (Gazdaság. Társadalom II.) Arisztotelész, Budapest, 2012, 173 o.