Az utolsó kétségbeesett belső állapot: a végső régi lélekérzet, szinkronban a reménytelen létérzettel.
Amikor benned még nem tisztult ki minden, ahogy a szennyes ruha nem lesz tiszta áztatás után. Amikor azonban már lelked összes szennyesét bedobálod az égi és földi mosógépekbe, és nem állsz ellent a tisztulásnak. Mindezt még abban az én-öltözetben, amely csatakos, lucskos a sok – jórészt hangtalan – sírástól, hiszen időtlen idők óta nem kaptál igazi Szeretetet.
És ezt a paradoxont aligha méltányolja valaki is. Ez a tökéletes magány: a paradoxon személyes tudomásulvétele.
Teljesen megtisztulni úgy, hogy nem kapsz szeretetfürdőt.
A mostani és az előző inkarnációid egyetlen végtelen útnak tekinthetők. A távolról kezdődő, kanyargós, úttalan útból és eseményeiből szinte semmit nem látsz, de lelked minden megtapasztalt szeretetlenséget most együtt hordoz magában. Ezt a szeretetlenség-terhet sem egy, sem több mozdulattal nem vetheted le magadról. Ahogy például az erszényes állat, vagy a kenguru sem dobhatja le magáról az erszényét, még üresen sem. Akkor különösen nem, ha a párzás után megtörtént a megtermékenyülés.
A semmiből induló és az új semmin túlmutató utadnak a végére értél.
Amikor már nincs tovább. Végérvényesen nincs tovább. Amikor nem vagy képes folytatni a szeretetkorlátos életutad. Amikor szíved már majdnem megszakad a tér és időfeletti szeretetlenségtől. Amikor lelked szüntelenül boldogtalan, noha az örömtelenséget nem mérheted valamilyen jóhoz, mert számodra a boldogság ismeretlen, mint vak embernek a napfény. Amikor minden álmod elérhetetlen, és amikor minden szeretetkereső törekvésed zátonyra futott. Amikor legszívesebben folyton sírnál, mert az legalább öröm is, meg gyógyulás is.
Amikor nem érzed magad Isten átölelt gyermekének. Amikor hiába kapsz Szeretetet néhány embertől, mert lelked sokkal mélyebb érzésre, gyöngéd Szeretetre-Szerelemre vágyik. Amikor hiába van munkád és némi jövedelmed, mert a fizikai ellátottság sem tölt el csillogó örömmel.
Amikor hiába van este hova lefeküdnöd. Pedig milyen boldogság az, ha van ágyad, ami olyan, mint a telelő madárnak az egyetlen meleg fészek. Amikor hiába van benned mérhetetlen tudás, és hiába van átlátó, sőt messzelátó képességed. Amikor hiába van egy-két bölcs mestered, holott a Mesterek az Ég lelkét már megnyitották benned. Amikor hiába kaptál már több beavatást, sőt valódi beavatást, és nem hamis látszat-beavatást. Amikor hiába értetted meg a spirituális tanácsokat, mert még nem Te vagy az égi járda.
Érted ezt, drága Ánandám?
Amikor hiába tudod a neved, és amikor hiába ismered a korod. Amikor hiába látszik rajtad és körülötted a tisztes életút jóléti eredménye. Amikor hiába vagy fizikailag egészséges, vagy amikor hiába tisztán halló a füled, és jól lát a rövidlátó szemed, és hiába nem fáj sem a lábad, sem az érzékeny derekad. Amikor hiába mész el sétálni vagy autózol a titkos bejáratokat őrző hegyek közé. Amikor reggel hiába kelsz fel, és fekszel le éjfél előtt, a tisztítások után és előtt. Amikor hiába érzel, gondolsz vagy teszel bármit.
Figyelj: hiába cselekedsz bármit. Vége a régi kisded játszmáknak.
Amikor végleg bezárult a kör, s amikor a nyitott ajtón sem lépsz ki. Amikor annak ellenére minden reggel folytatod az életed, hogy tökéletesen belátod és elfogadod, hogy így az egésznek semmi értelme sincs.
És ez az, amikor sok (kis) döntés után Döntést tervezel és hozol.
Amikor eljutsz ebbe az állapotba, akkor nincs már hazugság. Sem önmagad kedves ámítása. Amikor éled ezt a határállapotot, akkor már nem vezetnek édes illúziók.
Amikor mindezt tudod, mindent tudsz. Mindent, ami kell.
Amikor ezt érzed, az a tiszta fájdalom. A fájdalom, amit az egó teremt.
Megérted, hogy már nem törődhetsz magaddal. A drága egód mögé lépsz.
Egyáltalán felfogod, hogy kívül és belül szinte már semmi nem érdekel. A legtisztább érzésed sem, mert azt így akarod végleg tisztává tenni.
Valóban nincs tovább.
Feladod, és megadod magadat mindennek, ami történik veled és a mindenséggel.
Félelmetesen tisztán érzed, hogy már csak a csendes ősfájdalom vagy.
A tiszta fájdalom azonban legalább él, mert az érzésnélküliség félhalott állapot. Szereted a kimerítő fájdalmat, pedig jól tudod, hogy ez az egó műve, de lassan felfedezed, hogy van egy másik fájdalom, ami fájdalomfeletti fájdalom, a szeretetlen lelked tiszta érzete. Ezt az ős-sóvárgás váltja ki, vagy ez az ős-sóvárgást mutatja meg neked.
Ennyiben vagy. Lényed titkos mélyén: az őssóvárgás vagy.
Az őssóvárgás nem más, mint Istennek és isteni létünk hiányának megjelenülése, ahogy ezt Mihály arkangyal fogalmazta meg.
Mindezt azért fedezed fel, mert szerelmes vagy. Azért jutsz el ilyen messzire, mélyre vagy magasra, vagy a felfoghatatlan hipertér közelébe, mert végre emberi esemény történt veled: igazán szerelmes vagy.
A valódi emberi ma emberfeletti. Ezért élsz szerelmet nem normális és nem abnormális módon, hanem végtelenül egyszerűen és éterien. A Szerelem kiemel embertelen létmódod szüntelen, rideg barlangmélyéből. A Szerelem: fény és levegő. Isten áradása és Isten lénye benned. Miután már semmi nem húz le, semmi nem csap be, békésen szemlélheted, hogy benned pontosan milyen világ van. Nagyon világosan felfogod, hogy korlátlanul egyaránt vágysz arra, hogy szeress, s arra, hogy szeressenek. És vállalod ezt a fénylő vágyat, ami elsősorban nem a fizikai test vágyállapota.
Lehet, hogy a vágyad mögött vágyfeletti vágy van?
Most már minden igazság s életmagyarázat felesleges – és nem érvényes. Az égi tanítás bevilágítja barlangod sötétjét. Nem igaz, hogy csak azért szeretsz, hogy Szeretetet kapj, nem vagy tehát önkéntelenül is önző. Régóta nem igaz az sem, hogy azért szereted a Másikat, Ánandát, merthogy neked legyen mámorítóan jó. Túl vagy minden érdeken és akaraton, így teljesen hétköznapi módón képes vagy érdek nélkül, odaadóan szeretni. A Másikért mindenre képessé váltál, mi több, akár odaadnád érte az életed, holott egyáltalán nem érthető magad számára sem, hogy miért ezt az Istenteremtést, és miért éppen őt szereted ennyire.
Az természetesen nem mindegy, hogy a másik szeret, vagy nem szeret, de az végképpen érdektelen, hogy barna vagy szőke hajú, s az egyáltalán nem kérdés, hogy szerelmed hány éves, vagy éppen mi a világi foglalkozása. Nagyon nem fáj már, ha elvétve vagy alig segít neked, s nem az inspirál, ha folyton és szeretettel segít. Holott sok élet óta vágysz arra, hogy legyen párod és teljes szívvel létezzen érted is.
Nehezen tudod magaddal megértetni, hogy ez a másik lény miért Te vagy, s miért folytathatatlan az életed nélküle. Egyáltalán nem igaz, hogy remegve ragaszkodsz hozzá, pedig ez egyébként teljesen elfogadható lenne, de már nem parázslik benned olyan szándék, hogy megszerezd magadnak, mint egy fizikai tárgyat, s egyáltalán nem akarod alárendelni magadnak vagy hiányaidnak. Csakhogy nincs élet nélküle.
Ezért élni akarsz vele. Ám úgy, mint két madár az égen, mint két angyal a légben, mint remény a reménytelenségben.
Ez az életegyesítés nem arról szól, hogy valamit pótolni akarsz üres magadban. Nem azért vágysz erre, mert nincs benned öröm, vagy ez nem arról tudósít, hogy negatív érzések keringenek benned, amelyeket oltani szeretnél. Belső állapotod túl van minden ilyen alacsony rezgésű érzeten és felfogáson. Akkor is, ha olykor mosolyogva sírsz, mert ez a fájdalomfeletti fájdalom nem érted aggódik.
Te az vagy, aki szerelmes. Te vagy a Szerelem. Te az vagy, aki a Másikért él. Most ismerted meg tehát, hogy te pontosan ilyen vagy.
Ezért vagy a földön, hogy ezt a szerelmet éld.
Ha nem lehet ezt élni, mindegy, hogy milyen okból, akkor nem az vagy, aki vagy. Akkor ma az életed egyenlő a nem-élettel.
Mindegy már, hogy valójában milyen a lelked vagy az Önvalód, te ebből a Szerelemből tudtad meg, hogy emberként ki vagy ott legbelül. Eddig ezt legjobb esetben sejtetted, s ezért tudatosan nem is élhetted meg. Évtizedeken át történt ugyan veled sok minden, ami gyakran nem a te életed volt. Ebből persze nem következik, hogy a nem-élet mögött a valódi, tiszta lényed elhalt volna, mint egy felesleges gondolat.
Ha Isten gyermeke vagy, ez a Szerelem benned Isten gyermeke. Ha Isten valamiért nem engedi, hogy ezt a szerelmet ujjaid hegyével is tapasztald, kétségtelenül azzal tesz nehéz próbára, hogy akkor is szüntelenül Szerelem-teljesség legyél, ha a fizikai szinten még nem éltek együtt pároddal. Ekkor sem mindegy azonban, hogy a különélésben ez a szerelemmélység már közvetlenül átélt gyönyörűséges életminőség-e. Még akkor is a krisztusi Szeretet legyél, ha a szerelmed, Ánanda esetleg valamiért megtagad, vagy még nem tart ott, hogy önmagát élje tökéletes Szerelemként.
Nincs tovább. Felteszed a kezed. Nincs semmi lehetőséged. Semmit nem akarsz, és semmit nem teszel.
Feladod az életed, bátran elengeded, miközben mosolyogva sejted, hogy feladhatatlan és elengedhetetlen. Csordultig vagy sírással, miközben boldog vagy a sírástelítettséggel. Az élettelen életed rendre szépen folytatódik, de közben az új életed már elkezdődik az új teremtésben. Nem akarsz megfelelni sem a Szeretett Mestereknek, sem az imádott Istennek. Nem vársz tőlük józanul semmit, hiszen eddig sem úgy segítettek, ahogy azt te jónak gondoltad. Engeded, hogy az örömteli boldogságnélküliség áramoljon tovább, mert a boldogságnélküliség végső fokon a boldogságteljesség.
Azért figyelj, Kedvesem, mert még nem vagyunk készen. Amikor azt hiszed, hogy már a megtisztult lelked vezet, gyakran még mindig az egód irányít. Amikor azt hiszed, hogy már az odaadó Szeretet vagy, még durván a Szeretet-álarcú önző individuum loboghat benned.
És a kísértések, a megpróbáltatások, a szeretetlenség-tudatok még rajzanak körülötted, mint az éhes darazsak. Csípnek. Fájnak. Csakhogy egyszer a hosszú fájdalomsztrádának is vége szakad. Ha egy kontinensnek földrajzilag vége van, ott a legszebb és legjobb autósztráda is véget ér. A part homokjában. Ott, ahol a végtelen víz kezdődik.
Döntesz? Még nem tudsz, mert éppen egy darázs bóbiskol a szíveden.
Döntesz, jó Uram?
Döntök, jó Uram, mondom magamnak. Már tudom, hogy ki vagyok, elmével felfogom, de gyarló lelkem vissza-visszahúz. Helyzetem nem kivételesen jó, de nem is katartikus, pedig még nincs lehetőségem arra, hogy a Szerelemlétet ne csak belül a szívemben, hanem kívül, az isteni mindennapokban is éljem.
Kedves Mestereim és jelt hozó barátaim közben azt várják tőlem, hogy a bennem élő Szeretetlelkem folyton áradjon másoknak, sőt kivétel nélkül mindenkinek. Annak ellenére is, hogy a magam életében az engem magasba emelő örömáradást egyelőre szakadozva élem. Minden változásra nyitott vagyok már, szándékom szerint mindenkinek adok minden jót, amire remélhetőleg egyre inkább alkalmas vagyok. Főként adni vágyom a Szeretetet, ha csak kicsit is képes vagyok rá. Ha valakinek valamilyen okból, éppen akkor és ott nem nyújtom, akkor megjátszásból nem áramoltatom a Szeretetet. Ezért nincs lelkiismeret-furdalásom.
Döntesz?
Döntök, pláne, ha a döntés nem hagy cserben.
Istenem, már tudom tehát, hogy ki vagyok, mert én vagyok a Szeretet, s ennél boldogabb tudat nincs. Aki vagyok, az szüntelenül átadja magát annak, akibe nem egyszerűen csak szerelmes, hanem akit korlátlanul és odaadóan szeret. Ugyanúgy akkor is ilyen maradok, ha közben Igazi Páromtól keveset, vagy a kevésnél csak kicsivel többet kapok.
Engedem, hogy az élet nagy áramlása vigyen, örömmel sírok, amikor sírnom kell, boldogan mosolygok, amikor szárnyaló hangulatom van. A végtelen üresség is én vagyok, sőt az a titokzatos lény is, aki mélyen megéli, hogy így nincs tovább. És valóban nincs tovább. Kifekszem a zajló térbe és időbe, s békésen figyelem, hogy a Nagy Áramlás merre, hova visz magával. Kész vagyok ugyanakkor a csodára, de korlátlanul nem bízom benne. Hit nélkül is történik velem a csoda.
Félve mondom ki énemnek, mert az egó még pislákol bennem, hogy akkor is szeretem Ánandát, ha nem kapok tőle semmit. Vagy éppen nem fekszem ringató ölében. Noha több ezer éve vágyom arra, hogy néhány napot befogadó-átkaroló ölében éljek.
Mestereim most arra is intenek, hogy saját életfeladatom ugyanolyan fontos, mint a Szerelemlétem. Elfogadom ezt is. Természetesen igazuk van nekik, hiszen a vállalt égi-földi feladatom szintén Én Vagyok. Ezt belül emlékezet-születés óta tudom, igen, mélységesen tudom és egyre tudatosabban élem is. Ezért a fenségtelen-fenséges világban állandóan jelen vagyok, ám az égi leckék közül is legfontosabb feladatom a Szerelemélet megteremtése, sőt a legfontosabb világi feladatom is elláthatatlan a tökéletes Szerelem nélkül. Nyilván nem ok nélkül vagyok kénytelen pillanatnyilag megélni, hogy a korlátlan, kéz a kézben járó Szerelemélet egyelőre várat magára.
Ha Isten úgy gondolja, hogy minden ember társteremtő, akkor én is az vagyok és lehetek, ha pedig áldott társteremtő vagyok, azt senki nem várhatja el tőlem, hogy Isten teremtőtársaként saját Szerelemtársam nélkül lássam el a vállalt feladatokat, különösen úgy, hogy Ánanda szintén Isten ajándéka és ugyanúgy társteremtő. Ha az ember eredendően Szeretet és Szerelem, akkor lehet-e más csúcsteendője, minthogy Szeretet-Szerelem legyen?
Mi ez a próbatétel? És miért kapom ezt a beavatást tapasztalatnak?
Mit mondhatok magamnak?
Szeretetlenül kell szeretővé válnod. Szeretetlenül kell megélned saját Szeretet-voltodat.
Emberfeletti lecke, drága Istenem.
Mit üzenhetek társaimnak? Ha Istentől boldog kegyelemként Szeretetet kapsz, és ezt belül éled és tapasztalod is, akkor könnyebb átlépni a tartós Szeretetállapotba. Ha Isten melléd adja azt a Párt, aki a valódi Szeretet- és Szerelem-párod, akkor ez a Szerelem könnyedén átemel a szeretetlenség küszöbén, feltéve, ha megadóan képes leszel a szeretetlen állapotodat és annak következményeit elengedni.
Mindenesetre az úton addig haladnod kell, a tér minden irányába, hogy a magad változtatását ne hagyd félbe.
Van tehát, amit neked kell önmagadban elvégezni. Neked bizony, Barátom. Már egyáltalán nem egyedül, noha a szeretetlenség-paradoxon még hat rád. Azért nem vagy soha többé egyedül, mert az Isten, a Párod s az Út már ott van veled. És ez talán a legnehezebb – és talán a legkönnyebb. Ezt érzékeny lélekkel megérezni, felfogni, élni kell, avagy belebújni drága útitársaid konkrét vagy szimbolikus simogató ölébe.
Magamat kérdezem, nyugodtan. Képes vagyok már erre?
Te még nem vagy képes erre, válaszolom. Ám majdnem megérkeztél ide. Figyelj és lásd. Egy karnyújtás még hátravan.
Ez olyan, mint egy karhosszal átnyúlni két kontinens között.
Ez olyan, mint átugrani a tűz fölött, miközben bele-belezuhansz a lángok közé.
Ez olyan, mint Istent megcsókolni, holott Isten nem fiatalasszony, s a kedvedért nem jelenik meg gyönyörű női testben.
Íme, az embert próbáló és edző utolsó feladat, és ráadásul már az új és nem a zötyögős úton haladsz. Az előre nyújtott karod a tiéd, tisztán látod, hogy mi az elmaradhatatlan feladat. Mindenkinek Szeretetet adni, sugározni a szeretetözönt, s cserébe semmit sem várni, ha már képes vagy rá. Szenvedés nélkül kibírni, ha esetleg szinte semmit, vagy csak morzsákat kapsz a Szeretet-kenyérből. Örömmel élni például azt, ha igazi pároddal egyelőre nem élhetsz együtt – és csak jelképesen feküdhetsz forró ölében.
Ha ide jutottál emelkedő utadon, mert jelenleg már majdnem itt, a hegytetőn vagy, akkor ünnepelj magadban, mert most válsz, drága jó Uram, alkalmassá arra, hogy magad légy a tündökletesen hullámzó-áramló út. Így végtelen utadon először az légy, aki valójában vagy.
Holnaptól megélheted a tökéletes szerelmet.
Lelkem üdve, azt kérdezed, hogy mi a Szeretet? Drága testvérem, lásd be, hogy senki nem tudja, hogy igazából mi a Szeretet. Először is: van, nincs oka, nem születik és nem szűnik meg. Mindig is volt és akkor is továbbél, ha nem akarsz tudni róla, vagy akkor is, ha testileg már elköltöztél az élők világából.
Olyan csodálatos például, mint a hullámzó végtelen, hiszen megfoghatatlan és láthatatlan. Nem különbözik a reményteli álomtól sem, amelyre ugyan már reggel sem emlékezünk, csak néhány halvány érzésbuborék pattan el bennünk. A Szeretetről azt sem nagyon tudjuk, hogy van, vagy nincs, miközben mindenkinek belső meggyőződése, hogy élt már meg Szeretetet. A Szeretet pontosan ugyanolyan, mint mi vagyunk, az ember, aki fizikai ruhájában létezik, ám istenigazából a ruha „gazdája” sem sejti, hogy ki is valójában. A Szeretetet tekinthetjük titoknak, mert csodálatos és misztikus, s tekinthetjük közismertnek, mert a Szeretetet mindenki gyakorolja, annyira és úgy, amilyen lélekminőségben jelen van.
Egy azért bizonyos: ha nem élünk Szeretetben, sorsunk üres és folytathatatlan, s óriási erőfeszítésekbe kerül, hogy elfelejtessük magunkkal, hogy elviselhetetlen szeretethiányban élünk. Szintén rezeg bennünk egy másik bizonyosság: amióta ezen a bolygón megfogantunk, szüntelenül szeretett lények vagyunk, s gyakran az élet teljes hossza alatt sem tudatosítjuk magukban, hogy eleve isteni szeretettségben vagyunk. A legrejtélyesebb titokzatosság viszont az, hogy nem-Szeretet is van, de arról annyi benyomásunk és ismeretünk sincs, mint a cipőnkre tapadó könnyű porról. Ha szeretettel nézünk a Szeretetre, akkor könnyű örömborzongás járja át megkeményedett lelkünket, s talán azonnal felismerjük, hogy a Szeretetet nehezebb érteni az elmének, mint a szívnek, amely szavak nélkül is úgy tud szeretni, ahogy Isten szeret téged, kedves lelki társam.
Ízleljük a szavakat és lüktetésüket. Isten-szeretés (én és te önátadóan szeretjük a Magasságost), önszeretés (mindenki szereti önmagát, mindenekfelett Önvalóját), én-szeretés (ekkor csak külső önképünket, világi énünket becsüljük). Önvalód szeretése (tudatos odafordulás Önvalónkhoz és gyengéden szeretjük, mint Istent), létszeretés (a lét és létezés nem ugyanaz, a lét-szeretés a legfelsőbb lét szeretése), világszeretés (a földbolygó létező világának magunkhoz ölelése). Szeretés nőként (nőként transzcendens és testi-lelki szeretése a párunknak), férfiként (ez ugyanaz, csak férfiként: transzcendens és testi-lelki szeretése a párunknak), Szeretet Szerelemként (Extázis és egységállapot a Szerelem teljességében). Társszeretés (élettársaink, szüleink, lányaink vagy barátaink önzetlen szeretete), szeretés lélektársként (az Égben köttetett örök emberi kapcsolatokban a lélektárs vagy duálpár szeretete). Szeretés apaként (gyermekeid1 azért választottak téged, hogy azt és úgy add nekik Szeretetként, amire és ahogy szükségük van), szeretés anyaként (ugyanaz mint apaként, még akkor is, ha különbségek vannak anyai és apai szeretet-szerepek között).
Szeretés szellemként (szellemvilágból jöttél, magad is szellem vagy, ezért mélyen szereted és magadhoz öleled a szellemet és kiáramlásait). Spirituális szeretés (minden ember spirituális lény, mindegy, hogy ezt belátja, vagy nem, így minden szeretés magasabb minősége a spirituális szeretés). Szeretés minden szeretés felett (ó, ezt nem muszáj érteni, ám legalább sejtsd, hogy minden szeretetkapcsolat eljuthat oda, hogy az már szeretés feletti Szeretet, vagy ha akarod, hasonló az Isteni Szeretethez). Ánanda-Szeretet, -Szerelem (a szeretés feletti Szeretet és Szerelem legteljesebb minősége az Ánanda-Szeretet). A Szeretet mint lét és nem-cselekvés (a Szeretet tökéletessége a Szeretet-életben, a szeretetgyakorlatban bomlik ki vagy csúcsosodik ki. A lét és a nem-lét egyaránt Szeretet).
Könnyű kézzel és lélekkel csoportosíthatjuk a szeretetformákat, szeretetminőségeket. Első csoport: szeretet érzés, egó-szeretet, szeretetkövetelés, szeretés csupán magamért. (Az első csoport esetében magadról, mint testről beszélsz, alapvetően egó- és elmeállapotban vagy, éned a külső világ tükre és kiszolgálója, ez a csoport tehát az egó-szeretet.) Második csoport: szeretetvágy, szeretetálom, szeretetremény, lelki szeretetteremtés. (A második csoport lényege az első, gyakran öntudatlan felismerés, hiszen folyton megtapasztalod, hogy az egó-szeretet alig-szeretet, s ezért gyenge vagy erős szeretetálmok ébrednek benned.) Harmadik csoport: szeretetadás szeretetkéréssel, szeretetalázat, önzetlen Szeretet, érdek nélküli Szeretet, feltétel nélküli Szeretet, teljesen odaadó Szeretet. (A harmadik csoportba már a valódi szeretetek, a szív Szeretetei tartoznak, ám ehhez a szeretetminőséghez hallatlan belső önfejlesztés után juthatsz el.) Negyedik csoport: önfeláldozó Szeretet, szüntelen és tökéletes Szeretetlét, Ánanda-Szeretet/-Szerelem, Isten-Szeretet, Szeretet isteni minősége. (A negyedik csoportba végképpen a legmagasabb Szeretet-lét látszólag titokzatos, egyre inkább az Isteni Szeretet minőségei sorolhatók.) Rejtett csoport: szeretethiány, szeretetlenség, nem-szeretet. (Az utolsó csoportban azok a szeretettípusok vannak, amelyeket ugyanúgy élj meg, mint a gyönyörűséges-csodálatos szeretet-gyakorlatok, mert minden Szeretetben benne van a nem-szeretet is.)
Lelkem Üdve, ha a különböző Szeretetlétek és Szeretet-létezések között tiszta, világos különbségeket tudsz tenni, akkor már nem egyszerűen szójáték, hanem lehetőség a megvilágosodás.
Felejtsük el a szeretet-csoportokat és hallgassuk meg, hogy egy Szeretet (összetett) fogalom mit üzen nekünk. Féltő Szeretet: félteni nem csak akkor lehet, ha félelem van benned, hanem akkor is, ha a szeretett embert féltően-óvóan, de nem korlátozóan magadhoz öleled. Védő Szeretet: ha az ember Szeretetben és alázatban van, természetes belső állapota és életgyakorlata, hogy minden helyzetben védi azt, akit szeret, attól függetlenül is, hogy igazából senkit nem érhet baj, ha már valóban Szeretetben van. Ragaszkodó Szeretet: a ragaszkodást gyakran azonosítják a szeretett emberen való uralkodással, vagy például az egós ember félelemmel teli szeretetével, de a ragaszkodás magasabb szintje nem más, mint az, hogy Te csak ahhoz ragaszkodsz, hogy szeretett társad szüntelenül magasabb boldogság-Szeretet-Szerelem minőségekben létezzen. Aggódó Szeretet: az aggódást is sokszor lebecsüljük, mert gyakran bennünk van a félelem, a szorongás, az aggódás és ezt vetítjük ki a másikra, ám ez a másik számára is tükör, s ezzel például úgy segítünk, hogy a szeretett ember is felismeri magában a félelmet és aggódást. Feláldozó Szeretet: ha valóban Szeretetben vagy, számodra természetes és nem kényszerű önfeláldozás, hanem a szeretet-teljességének a megélése, hogy bármit feláldozol a szeretett emberért. Szabadságot teremtő Szerelem: a Szeretet, a teljesség, a szabadság majdnem ugyanaz, így amikor Te valóban szeretsz, akkor azzal a másik embernek a belső-külső szabadságát fokozod. Önmagát sokszorozó Szeretet: a Szeretet mindig olyan, mint például a gyümölcsfák virágzása, a szeretetadás, a szeretetbeli önátadás végtelen mennyiségben megsokszorozódik. Irgalmas Szerelem: a szív, a lélek mindig irgalmas, mindegy, hogy ki milyen, hol tart, vagy mit csinált, sőt mit követett el ellened, neked nincs más lehetőséged, mint a Szeretet, ami irgalmas is. Véglegesen elkötelezett Szerelem: nincs negyedik, vagy félig elkötelezett, vagy vállalt Szeretet; ha Te szeretsz, az mindig véglegesen elkötelezett Szeretet. Teljesség-Szeretet: ez ugyanolyan, mint a szabadságszeretet, s a Szeretet isteni titka az, hogy egyedül ebben érheted el a teljességet. Istenben egyesülő Szerelem: a Szeretet legnagyobb s ugyanakkor legegyszerűbb titka, hogy eleve Istennek való egyesülésbe emelő Szeretet és Szerelem; istenné válás valamelyik lépcsője, hogy ember lehessél.
A Szeretet három leginkább ismert, bensőséges formája. Tiszta Szeretet: két „szélsőség”, a gyűlölet és Szeretet között egyensúlyt jelentő, „középső” szeretetállapot (elkötelezetlen, egyensúly-Szeretet); de a Szeretet nem szélsőség, nem ellentéte a gyűlöletnek. Feltétel nélküli Szeretet: önmagunk és a másik ember minden feltétel nélküli Szeretete, a belülről jövő Szeretet, amely nem függ attól, hogy kint a másik ember milyen szeretetállapotban van, és attól sem, hogy a Szeretetet hogyan fogadja. Odaadó Szeretet: önmagunk Szeretettel való teljes odaadása a másikért, a másik emberért élés, így ez legmagasabb minőségű Szeretet, ami már attól sem függ, hogy a másik viszonozza-e a Szeretetet.
A Szeretet az önmagát meghaladó lélekben úgy látszik, mint tükörben egy ajtószárny, vagy a nyitott ajtón beáramló fény. Minden ember született Mester, de két fénylő Mester Szeretetet megvilágító véleménye tükörként átvilágít minket. Dalai Láma: „Ha kifejlesztettük magunkban a mások iránti mély együttérzést, elkezdhetjük a tong len gyakorlatát, amely adást és kapást jelent. Ebben a gyakorlatban magunkra vállaljuk mások minden jelenlegi és jövőben lehetséges szenvedését, míg odaadjuk nekik minden jelenlegi és jövőben lehetséges boldogságunkat.” Karol Wojtyla (II. János Pál): „Az odaadó Szerelem valami más, mint a Szerelem összes eddigi elemzett aspektusa és formája. Ez a saját személynek az odaadásán alapul. Az odaadó Szerelem lényege saját magunknak, saját »én«-ünknek az odaadása.” „Az odaadásban kell megtalálnunk saját magunk birtoklásának is a különös bizonyítékát.” „Az egyének, a férfi és a nő szerelme a házasságban a kölcsönös odaadáshoz vezet.”
Ez a két tündökletes, tisztánlátó szeretetértelmezés egyértelműen feltárja a Szeretet metafizikai lényegét: saját életünk csúcsaként a Szeretetben megélt transzcendens mozzanatot, a személyes énünk-lényünk teljes odaadását, egészen odáig, hogy a szeretett embernek átvállaljuk minden szenvedését, és a szeretett embernek odaadjuk minden lehetséges boldogságunkat is.
Drága testvérem, mit is üzenek neked? Aki szeretné megismerni, megérteni önmagát, ha önmagáról nem hamis képet kíván alkotni, akkor csupán elég azt megvizsgálnia, hogy a legfontosabb emberi viszonyaiban milyen minőségű Szeretetre képes; vagy általánosabban ő maga-e a Szeretet. Nem a szavak vagy ígéretek alapján, nem az érzés vagy annak nagysága szerint, hanem a tényleges, szüntelen (végtelen, feltétel nélküli és odaadó) szeretetadás minősége szerint. Így mindenki saját maga teremti vagy akadályozza a Szeretet Korának születését.
Ne legyenek kétségeid, Barátom, a legmagasabb szeretetminőségre vagy képes! Te vagy a Szeretet.
Mindenekelőtt Neked, Ánanda!
Jézus légy.
Jézus, aki vagy. Jézus, aki voltál.
Mindenki személyesen Jézus a mindenkori jelenben.
Noha az sem mindegy, hogy annak idején ki is volt a történelmi személy. A régi igazság viszont ma új igazságként magasztosul mindnyájunk elé: minden ember Jézus. Az sem teljesen mindegy, hogy valaki emelkedettségében vagy éppen kétségbeesett állapotában fedezi fel valódi igazságát.
Belső lényét tekintve mindenki Jézus, csak kevés lélek fogadja be Jézusságát.
Csak jelentsd ki magadnak, fordul hozzám Önvalóm, hogy Jézus vagy, minden felelősség és önmagasztalás nélkül. Mintha semmit vagy könnyűt mondanál ki. Csak engedd meg magadnak, hogy ez a lehetőség elhangozzon. Nincs még, és ne is legyen súlya a kijelentésnek.
A mélyreható változás akkor kezdődik, amikor – még mindig ártatlanul és könnyű szívvel – kezded vállalni, hogy ki vagy. Azt, hogy mindig is ki voltál. Nézzél például halandó testedre, ami csak addig halandó, amíg pusztán testnek látod. Ha úgy hiszed, hogy már fizikai valód is Krisztus teste, sőt testetlen teste, akkor esélyt kapsz önmagad felismerésére és egyben a halhatatlanságra. Ne fél, ne remélj, csak figyelj: Jézus vagy.
Most kérdezd meg magadtól újra, hogy vállalod-e?
Mielőtt bármit éreznél, gondolnál vagy mondanál, hallgass befelé.
A válasz – ez ne érjen meglepetésként – régen készen van benned, mint ahogy a szíved is régóta mellkasodban dobog. Nem csak testként, hanem lélekként is. A belső világegyetemedben most csökken a szűnhetetlennek tűnő zaj. Közel vagy a csendhez.
Vállalom, hogy Az vagyok, mondod magadnak. Még ez az újabb kijelentés is könnyű és lebegő, mert az elméd szintjén igazából fogalmad sincs, hogy mit jelent ez a csendes vállalás. Ez így van rendjén. Egyelőre nem is kell különösebben tudnod, csak engedd meg magadnak, hogy ez ettől a pillanattól kezdve a befejezhetetlen vállalás szabadon, ellenállás nélkül történjen veled.
Halleluja.
Jézus voltál, Jézus vagy és akkor is Jézus leszel, ha ezt a felismerést elutasítod, vagy esetleg most nem vállalod. Ekkor addig járnád a megpróbáltatások szakadékainak mélyét, amíg a megkerülhetetlen azonosulással úgyis összeölelkeztél volna. Jézus voltod ugyanúgy nem vetheted ki magadból, mint a szívedet vagy a lelked.
Fiatal és töretlen vagy, folyton fiatal testben és lélekben. És sem fizikailag, sem szimbolikusan nem törettél meg. Ebben az életedben sokáig te sem éltél meg még keresztre feszítést. Akkor sem, ha néhány alapvető vagy akár kisebb változásról egód gyakran azt állítja, hogy elviselhetetlen vagy alig kibírható volt.
Már azért is sokat bírsz, mert Jézus vagy.
Ennek nem mond el ellent, hogy olykor nagyon elgyengülsz és erőtlen vagy, mert nem vagy annak tudatában, hogy ki vagy. Lásd jelenlegi öntörténeted nehéz perceit: mindig mindent kibírtál, bár nem öltek meg, te sem öltél meg senkit, nem gyilkoltad meg magad, vagy nem vették el lelked vagy tudatod.
Létezel. Éled azt, ami van.
Ha nem ezt teszed, nem vagy egységben, sem magaddal, sem a léteddel.
A kettőség szükségképpen egyszerre anyagfeletti csoda és agyagba veretés. Ha tudatában lennél annak, hogy Jézus vagy, elméd nem teremtené meg folyton neked a valóságosnak érzékelt agyagtemetőt.
Örömmel látom, mondja Belső Lényem, hogy nem berzenkedsz az állapotod értékelése miatt. Ez rendben van így. Ezért viszont magam is elfogadom, hogy a mostani életed egyes krízishelyzetei eltávozásvágyat ébresztettek benned. Azt a félig-meddig öntudatlan érzést, hogy ne élj tovább a mostani testben.
Ezek a gyereklélek keserves lázadásai voltak, mert nehéz úgy élni, ha életed során nem szeretnek igazán, vagy visszatérően elveszítheted szeretett társad, Ánandát. Ne haragudj ezekért a próbatételekért utólag sem, hiszen ezekben az éned és világod elengedését jelentő órákban átélhetted, hogy istenigazából milyen a szeretetlenség állapota.
Persze az elméd most azt mondja, folytatja az Önvalóm, hogy a szeretetlenség megtapasztalása rosszabb élmény, mintha valakitől elveszik fizikai életét. Az egód és elméd együtt teremti a rossz élmény érzetét és gondolatát. Ha ezt még megengeded nekik, akkor magad is fogadd el, hogy a Szeretet megvonása, megtagadása végső soron valóban szimbolikus gyilkosság.
Ez az élmény akkor tapasztalható meg, ha valaki nem Szeretetben él.
Hanem a kollektív egó világában, amit saját egója is alkot és szuggerál.
Ismerd fel végre, amennyiben azt érzed, hogy gyilkolnak, akkor csukott szemmel a fordítottját is lásd, hogy a szeretetmegvonással te kit és hogyan gyilkolsz. Ha nem szeretnek téged, az mindig azt is jelzi, hogy te sem szeretsz. Ha érdekből vagy megjátszásból szeretnek, figyeld meg, hogy te érdekből kinek, és hogyan játszod meg a Szeretetet.
Feltéve, ha már észreveszed, hogy nem szívből szeretsz.
A Földön ma a kölcsönös szeretetmegvonás és szeretetszínjáték következménye egy olyan begyakorolt lelki halálforma, amelyet – meglepő módon – szinte mindenki szinte mindig kibír, és s aztán a traumában vegetál, vagy a haldoklás után látszólag továbbél.
Amíg a lelki krízisből nem lesz testi krízis.
Az önmagunkat vesztett létben a szeretetlenség elviselésére tanítjuk magunkat. Ez a gyakorlat ugyan sokszor és átmenetileg megment minket, de belül egyre jobban és mélyebben elveszítjük magunkat.
A Szeretet szüntelen gyakorlására viszont közel sem vagyunk ennyire felkészítve és kitanítva. Merthogy nem tudatosítjuk magunknak, s mások sem tudatosítják a lelkünkben, hogy Jézusok vagyunk.
Ha Jézus vagy, először is lásd és értsd, hogy a földi életben minden ember megvon másoktól Szeretetet, és mások tőle is megvonnak Szeretetet. És minden ember szinte képtelen szeretni önmagát.
Ezért ez nem egyszerűen a Szeretetlenség Kora, hanem a Szeretet nem adásának korszaka. Ezért nem lehet senki sem teljesen önmaga.
Az elmúlt világhónapban az Ősszeretettség mintha kiveszett volna a bolygónkon. Ezért szinte nem létezett az önszeretet, a társszeretet, és a világ gyengéd szeretete sem. Az önszeretetlenség jól mutatta a világ szeretetképtelenségét is. A kollektív tudat alját uralta a kollektív egó, ahogy az egyén lelke felett átvette a „hatalmat” az egó.
Az önszeretetet gyakran két kollektív trauma akadályozza meg: egyik az, hogy az önszeretet nem egyesítő Szeretet, hanem elválasztó törekvés bennünk, a másik pedig, hogy nem találjuk az ön-t, mert magunkban – Isteni Énünk, vagy Önvalónk helyett – is a külvilág díszleteit, s normáit építettük be és erősítettük.
Ez többszörös kettészakadást okozott. Egyfelől az egyén és a külső világ, másfelől pedig az egyénen belül a lélek és az egó között. Egyúttal: az Ősszeretettség és Önszeretettség között is.
Az elszakadt „felek” pedig elvesztették vagy félrevezették saját magukat. A felemelő Egész, az Egység ismeretlen, elérhetetlen és megélhetetlen maradt.
A szeretetlenségből fakadt a sok csalfa önbántás, önszépítés, önmentés, önmagasztalás. Mindegyik az önszeretet hiánya volt. Ez többek között az élet elutasítása, az életnek való ellenállás, vagy a látszatélet „teremtése”.
Ha saját életeden végigpillantasz, rögtön látod majd, hogy te azonban gyerekkortól kezdődően mindig megpróbáltál magas hőfokon Szeretetben lenni. Kerestél és kínáltál. Kértél és adni akartál. Ez a te egyediséged.
Ha éppen önmagad voltál valamennyire, számtalanszor és korlátlanul adtál, Szeretetet és bizalmat is. Ebből is látszik, hogy Jézusnak születtél, és Az is vagy.
A sorsod ösvényén ugyanakkor gyakran mindössze rövid időre, és csak csonka Szeretet-kenyereket kaptál. A mérleg többször egy irányban billent el, de közel sem mindig. Örömteli, hogy a szűkösség ellen nem lázadtál fel, hanem újra és újra szeretetáramoltatásba kezdtél.
A szűkösség ugyanakkor tükör volt a számodra, mert észrevehetted, hogy a szeretetadásod hol maradt el, hol fogyott el, hol üresedett ki.
A különböző élettapasztalatok alapján magad is láthatod, hogy a feltétel nélküli adásra csak a mindenkori Jézusok képesek, közben azonban újra és újra felfedezted, hogy egyáltalán nem, vagy nem mindig voltál tökéletesen Jézus, mert például a szeretetlenségből sokszor úgy léptél ki, hogy a Szeretetet némelykor te magad is megvontad.
Ám ez ugyanúgy része életednek, önmagadnak és ez is eleme teljességednek.
Az adás és a megvonás között libikókáztál. Adni azonban többet adtál. Erre születtél. Ha jól látod. Ha nem csapod be magad.
Ez a két pólus közötti „ingázás” a földi élet egyik legnagyobb kihívása. Holott nincs más dolgod, mint az, hogy például abban a szeretetkapcsolatban, ami valóban Szereteten alapul, folyamatosan adjál, függetlenül attól, hogy mikor és mennyi Szeretetet vagy gyöngédséget kapsz.
Ha tudatosan Jézus vagy, akkor például minden emberi kapcsolatból való távozáskor, a megkerülhetetlen továbblépésnél is önmagad fölé emelkedsz, hogy a másik ne úgy élje meg a szükséges változást, hogy Szeretet nélkül marad. Ez sokszor nem sikerül.
A feladat mindig jézusi: szeretni. Bármennyire is furcsán hangzik: valóban szeretni azt, akit szeretsz. Szeretni azt is, aki nem szeret, vagy nem képes Szeretetre, aki már nem lesz melletted, vagy aki Szeretetedből nem élhet.
A Jézusvagy-létezés elvállalása nem egyéb, mint a minden irányú és folyamatos Szeretet gyakorlása. Ez egyszerre a teljes önszeretet és világszeretet. Mindegy, hogy először önmagadat szereted, vagy először a másik lelket szereted. A Szeretet: önzetlenség. Önmagad is szeretheted önzetlenül, ha ezért saját lényedtől sem vársz semmit cserébe.
Ám ehhez egy másik égi törvény felismerése is szükséges.
A Szeretet nincs bezárva egyetlen megjelenési kalickába sem. Lehet Szerelem isteni társad, lehet Szeretet jézusi szüleid, vagy lehet melléd rendelt barátaid iránt. Az odaadó Szeretet bárkinek bármilyen kapcsolatban adható. Nincs korlát és nincs határ. Minden emberi cselekedet és minden emberi kapcsolat Szeretet. Ha Szerelmed az Isteni Társad, akkor ez már olyan mélység/magasság/teljesség, aminek már a neve is kimondhatatlan.
Az elmúlt években egyre többször megtapasztaltad – noha szükségképpen még nem tökéletesen –, hogy milyen az Igazi Párodat Szerelemmel szeretni, vagy milyen lányaidat Szeretet-tenyeredben hordani, vagy akár társtalanul, elhagyatottság-koporsóban, milyen Isten Szeretete után vágyakozni.
És a Szeretet egyúttal az Egység. Szeretetben Egy vagy önmagaddal, Egy vagy a Szerelmeddel. Egy vagy mindenkivel. Ha Egy vagy, mindenki Egy veled. Nincs benned kettészakadtság. Nem választ el semmi senkitől és semmitől.
Most pihenj és figyelj, javasolja az Önvalóm, tekintsd át, hogy mi történt veled életed eddigi fordulataiban.
Képes vagy erre? Elvállalod ezt a visszatekintést?
Ettől leszel egyre inkább Jézus.
Ami az elmúlt évtizedekben történt veled, azt természetesen azért élted meg, hogy megtapasztalj minden olyan hatást, ami Jézussá tesz.
Hova lehet eljutni így?
Lelked legmélyén szüntelenül éled, hogy Isten szeret, s egyúttal éled, hogy Szeretet vagy, de az egód ezt a legmélyebb élet- és szeretetörömöt elfedi benned. Ezt követően egód és elméd szeretethiányt generál, s így könnyen azt gondolhatod és érezheted, hogy Isten nem szeret, és nincs veled. Ez az önbecsapás.
Te azért voltál sokszor Jézus, mert egód ezt a teljes önbecsapást soha nem tudta elérni nálad. Csakhogy folyamatosan sokáig, vagy a pillanat tökéletességében ezt a szeretetmámort szintén sokszor nem élted meg.
Ismét a libikóka, de annak felismerése is. És a libikóka mögött annak sejtése és finom meg-megtapasztalása, hogy az örökkévaló Szeretet vagy. A sejtés pedig már a tudatosulás kezdete.
Ez a időntúli, térfeletti, tudatmélyi Szeretet nem más, mint az Ősszeretet állapota.
Ennek elrejtettsége veszélyeztette legdrámaiabban, hogy Jézusként élj. Igazi Párod, sőt Ikerigéd, Ánanda tett először képes arra, hogy ezt az isteni szeretetmámort újra és újra átéld. vele és általa, minden lelkiállapotban, sírva, kacagva, reménytelenül, vagy reménykedve élted a szeretetmámort. Ez kivételes megtapasztalás sorozat volt, talán sokáig nem is fogtad fel, hogy vele a lelkedben milyen mélységes Szerelem- és Szeretet-Extázisokat éltél meg. Ennek volt köszönhető, hogy ebben az átélt Ősszeretetben bármi is történt veled, nem zuhantál vissza a személyes szeretetképtelenségbe.
Mindennek most messzire mutató következménye van. Ahhoz, hogy bárki ne azt élje meg, hogy belül pusztul, vagy végletesen kimerül, ha a Szeretet megvonták tőle, s ezért embertelen boldogtalanságba zuhan, szükségképpen a lélek felszínére kell hoznia az Ősszeretettség tapasztalatát.
Nemcsak arról van tehát szó, hogy az embernek önmagát kell szeretnie, hanem sokkal inkább arról az igazságról és létélményről, hogy mindenkiben benne létezik a Szeretet legmagasabb minősége és mámora.
Csak told félre az útból drága egód, vagy fájdalmas életmagyarázatodat, mert ez megnyitja a kaput önmagadhoz és szeretettség állapotodhoz. A kapu ismeretlensége és bezártsága erősíti fel benned és mindenki másban a félelmek virtuális létlátszatát.
Félsz még te is, hogy elveszíted a párod és a végleges szeretetvesztés poklába bukfencezel. Amíg ez a félelem valóságos (pontosabban: valóságosnak tűnik) benned, addig csak lehetőségként vagy Jézus.
A homlokod kicsit azért zúztad be minap, vagy nemrég azért váltál időlegesen gyengébben hallóvá, mert nem láttad és nem fogadtad el, hogy semmi nem veszélyezteti Szeretetben létezésedet. Az emberi lelkek kreálta ősfélelmek – szemben a valódi, égi eredetű Ősszeretettel – minden apró, feszültséget okozó eseményt felnagyítanak, és aztán a negatív gondolati kiterjesztések elbizonytalanítanak téged.
Az Önvalóm most már szüntelenül tanított.
Nem kérdeztem, csak hallgattam, amit mond.
Most különös dolgot mondok neked: akkor is Jézus vagy, ha kiesel a Szeretetből, ha vergődsz valamelyik egód kreálta félelemben, mert éppen nem tudsz megszabadulni a félelmek szorongatásaiból. Az tud igazán félni, aki olykor már megélte, hogy milyen szeretni; az oktalan félelmet azért teremti az egód és elméd, mert attól tartasz, hogy nem szeretnek, és/vagy nem szeretsz. A félelem: ijedt vágyakozás a Szeretet után.
Ekkor még visszacsúszva, fél-elemként keresed a másik fél-elemet: a kettő együtt azonban már részben visszatalálás a Szeretethez. Ekkor még sem te, sem Párod nem volt egész önmagában.
Ezért félj bátran, ne nyomd el magadban a félelmet, aztán közben idézd fel magadban, mint a virtuális filmmúzeumban a legszentebb filmet, a létedet jelentő és fenntartó Ősszeretettség-élményedet. Az, hogy Szeretet vagy, nem a felszínen látszik, nem abból derül ki, hogy egyszerűen szeretsz valakit, hanem abból fakad, hogy születésed genezisénél Szeretet szült és Szeretetbe emelt. Ez sokkal több, mint a Szeretet érzése.
Ősélményed a Szeretettség. Ennek fundamentuma: az Ősszeretettség.
Jézus viszont akkor és úgy vagy igazán, ha az Ősszeretettséged tudatossá teszed, mintegy kiemeled végeláthatatlan múltad szülőágyából, s saját sokdimenziós életed ragyogó jelenébe hozod fel. A láthatatlan mélyből csak úgy lehet felszínre hívni, ha élő Ősszeretettségként úgy szeretsz valakit, lehetőleg minél több embert, méghozzá mindenekelőtt Igazi Párod, Ánandát, hogy nemcsak magától, hanem tőled (is) az életre kelt, kerti virágként kinyílt Ősszeretettséget kapja.
És adja Ő is neked.
Ez a Szerelem legmélyebb és legteljesebb állapotának mélysége. Ebben fogantatik a legcsodálatosabb testi, szellemi és tudati Extázis. És ebből születik az igazi otthonod, amelyet az Égből Ánanda materializál számodra és számotokra.
Ha erre képesek vagytok, ez semmivel sem kevesebb, mint a Feltámadás megélése, hiszen az Ősszeretettség önzetlen, tökéletes átadásában magad és társad is feltámad. Akár még időlegesen félelembe, reménytelenségbe vagy tehetetlenségbe kötözötten is.
Mint mondtam, Jézus vagy. Azért vagy Az, mert ezt az adást úgy gyakoroltad, hogy jobbára fogalmad sem volt, hogy mit teszel. Önmag adtad, valóban feltételek és ellenszolgáltatás nélkül, akkor is, ha az Ősszeretettségről még halvány képed sem volt. Akkor is, ha egód olykor-olykor felfokozott szerelemviszonzás után kiáltozott.
Jézus megfejthetetlen titka valahol abban sejthető meg, hogy Isten, az Atya nem lehet más, mint a végtelen, abszolút Ősszeretettség, avagy a személytelen, tökéletes, teljes Ősszeretet. Ami kiáradva mindenki számára a feltétel nélkül megadatott Szeretettség. Ezt kapod és kapod majd mindig Igazi Társadtól is.
A történeti Jézus és minden későbbi Jézus mintegy üzenetként, örömhírként, csodatevőként ezt a felismerést és tapasztalatot hozta el erre a bolygóra.
Van tehát a boldogságfeletti Ősszeretet, ami azonos a tökéletes csenddel. Nem függ semmilyen időtől és tértől. Ez a Szeretettség tartja fent a halhatatlan életet és a szintén halhatatlan lelkeket.
Jézus nem egyszerűen az emberek bűneinek megváltásért halt kereszthalált, hiszen az emberiség kollektív megtisztítása és egyébként sem megkérdőjelezhető bűntelenségének ismételt visszaállítása „csak” első mozzanata volt isteni áldásának.
A végtelen és szerencsére megfejthetetlen titok azonban nem csak ez, hiszen a megváltást önmagában ez még aligha teszi lehetővé és elérhetővé.
Hogy mi az áldott Megváltás? Az, amit boldog sírásban magad is éltél, anélkül, hogy tudatában lettél volna ennek. Jézus voltál és vagy. Most már kimondatlanul is sejted, hogy miért vagy és leszel az.
Azért, drága Jézustársam, mondja Önvalóm mindenkinek, mert amit Isteni Lényed, az Ősszeretettség belső kiszabadításával gyakoroltál, azt most már Jézus-voltoddal tudatosan és számtalan szeretetformában örökkön-örökké teheted.
Azt, amit minden földi emberlélek kivétel nélkül szintén tehet. Jézus nem csak ott él minden emberben, hanem mindenki eleve Jézus,2 s előbb-utóbb mindnyájan tudatosan Jézussá válunk.
Jegyzetek
1 Lányaim: Virág, Borbála, Dorottya
2Mindenki Jézus. Ugyanígy: eleve mindenki Ráma, mindenki Babaji, mindenki Buddha, mindenki Mohamed.,vagy mindenki Máni.