A „szerves társadalom” –ban a „szerves” szó természetesen nem kémiai minőséget jelent, hanem arra utal, hogy ebben a társadalomban a közösség minden kisebb és nagyobb egysége úgy működik, mint pl. az emberi testben a szervek: mindnek megvan a maga egyedi feladata, emellett a test tökéletes működése céljából mindegyik mesterien össze is van hangolva!
Az a zseniális ebben az összehangolásban, hogy minden „részegység” úgy működik, és úgy járja be a saját fejlődési útját, hogy azzal a test működését és kifejlődését is biztosítja! A Smaragd Táblákból ismerjük a világ egylényegűségének a törvényét: „amilyen fent, olyan lent”, „amilyen kint, olyan bent”, amilyen kicsiben, olyan nagyban”, stb. Ha egy létezési tartománynak vagy folyamatnak megismerjük a működését, akkor ezen elv alapján már minden másnak is tudjuk a működését! Mivel azonban a léptékek (vagy a mértékek) mások, a dolgok másnak látszanak. A józan paraszti eszünkre és a szívünkre hallgatva azonban újra képesek lehetünk elsajátítani azt a képességünket, hogy felismerjük, hogy melyik dolog vagy folyamat melyik másik léptékű „másával” egylényegű. Ha erre egyszer „ráérzünk” és megértjük, megtanuljuk, akkor már értjük is a Mindenség működését és mindennel könnyedén elboldogulhatunk.
![]() |
![]() |