EU Információs Társadalom Programok Tájékoztató Iroda

 

 

1. A projekt előzményei:

 

Az USA-nak, Japánnak és az EU-nak, illetve a legtöbb uniós tagországnak nemcsak létezik információs társadalom stratégiája, hanem a stratégiák megvalósítása is többé-kevésbé megvalósult állapotban van. Magyarországnak viszont még nem készült el a nemzeti stratégiája, s az információs társadalom létrehozására irányuló gyakorlati törekvések sincsenek olyan fejlettségi stádiumban, ami ha formálisan nem is, de latensen feltétlenül részét képezi Uniós csatlakozásunk feltételrendszerének.

Ezt a hiányosságot felismerve a Harmadik Évezred Alapítvány Stratégiakutató Intézete évek óta megkísérli egyrészt az információs társadalom létrehozásának legnagyobb akadályát jelentő információhiány oldását a témakörben. Ezt szolgája egyrészt az információs társadalom mibenlétére, megvalósításának hogyanjára irányuló nemzetközi projektek és tudományos kutatási eredmények magyar nyelvű megjelentetésére irányuló törekvései, másrészt az Intézet mellett működő tudományos közösség saját kutatásait közlő kiadványaink megjelentetése, illetve a most induló, INCO című, az információs társadalom elméleti és módszertani problémáival foglakozó Internetes tudományos folyóirat létrehozása.

A “Mi a jövő?” című tanulmánykötet, amely közli a legfontosabb nemzetközi dokumentumok mellett a magyar kezdeményezések értékeléseit is. Már megjelent négy kötet az “Információs társadalom könyvek” sorozatból: Az írországi információs társadalom; Zöld könyv az információs társadalomról Portugáliában, Információs Világjelentés, Kommunikációs Világjelentés . A sorozat megjelentésénél társkiadók voltak az ORTT, az OMFB, és a Magyar UNESCO Bizottság.

A Harmadik Évezred Alapítvány Stratégiakutató Intézet 1998 őszén lépett kapcsolatba a finn információs társadalom stratégia létrehozásában vezető szerepet játszó finn, tamperei (Paraddis-projekt) régió képviselőivel, s kötött együttműködési megállapodást a magyarországi regionális információs társadalom stratégiák kimunkálása és azok megvalósítása érdekében. Később felvettük a kapcsolatot más európai tagállamok RISI projektjeivel, többek között svédekkel, írekkel, németekkel, osztrákokkal is.

Tavaly decemberben született meg a döntés, hogy egy-egy finn, svéd, osztrák és német információs társadalom régió közösen vállalja, hogy segíti az első ilyen típusú magyar információs társadalom régió létrejöttét. Idén május elején Pest megye és Bács-Kiskun megye közgyűlésének elnöke aláírta a szándéknyilatkozatot a közösen tervezett funkcionális régió, "tudásrégió" létrehozására.

A külföldi partnerek és a magyar tudásrégió projekt több közös pályázatot készített és készít a megvalósítás érdekében.

Mindez azt mutatja, hogy a HÉA Stratégiakutató Intézet mintegy fél évtizede rendkívül alaposan foglalkozik az információs társadalom elméletével és gyakorlatával. Ebből fakad az a feladatunk, hogy számos hazai konferencián tájékoztattuk a szakembereket és a civil társadalom képviselőit az Európai Unió egyik központi stratégiájáról , az információs társadalomról. Kialakult a tájékoztatásnak egy másik formája is, amikor jó néhány magyar megye, város és község önkormányzatát informáltuk az információs társadalomba való belépés lehetőségéről és így konkréten részt veszünk a fejlesztések előkészítésében is. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy mintegy két éve már létezik és működik az Intézet keretei között az EU információs társadalom projektek tájékoztató irodája. Ezt a szerepet az elmúlt hetekben az is erősítette, hogy az Intézet útjára indította az INCO című információs társadalom folyóiratát, amelyben önálló rovatot kapott az EU Információs Társadalom Programok Tájékoztató Iroda.

 

 

2. A projekt célcsoportjai:

 

Magyarország most, az ezredfordulón került abba a helyzetbe, hogy be kell lépnie az információs korba. Erre azért is szükség van, mert az Európai Unióhoz való csatlakozáskor elkerülhetetlen, hogy adaptáljuk az EU információs társadalom programjait. Nem véletlen, hogy az elmúlt években az EU illetékes vezetői és fórumai már felkérték a közép-európai kormányokat, hogy készítsék el információs társadalom stratégiáikat és akcióterveiket. A Stratégiakutató Intézet ezért most olyan könyvet fog megjelentetni, amelyben mintegy negyven hazai szakember mondja el a véleményét arról, hogy milyen legyen az információs társadalom nemzeti stratégiánk.

Magyarország európai típusú régióinak létrehozására a közeljövőben kerül sor. Jó lenne, ha ez az átalakulás egyben azt is jelentené, hogy az EU regionális minták szabják meg az átalakulás mikéntjét, és ha a változás egyben az információs társadalom létrehozását is szolgálná. Ez a szándék úgy valósulhat meg, ha Magyarországon egyszerre több megyében, több kistérségben, vagy több városban születne meg a helyi információs társadalom program. A stratégiakészítési és megvalósítási igények jelentős mértékben ösztönöznek minket arra, hogy működtessük az EU Információs Társadalom Programok Irodát.

A HÉA Stratégiakutató Intézetben az információs társadalom kutatások, stratégiakészítések és tájékoztatások vezetője Varga Csaba. Az EU Információs Társadalom Programok Tájékoztató Iroda munkatársai Vajda Ágnes, V. Csorba Éva, Homoki Ibolya. Az Iroda mintegy 35 szakemberrel, és több intézménnyel tart rendszeres kapcsolatot. Az Intézet, illetve az Iroda három füzetsorozatban (Stratégiai Füzetek, Nemzet és Stratégia Füzetek, és a Mentorial Papers sorozatban) hozza nyilvánosságra az információkat. Most indult az INCO című internetes folyóirat az információs társadalomról, amelynek 30 tagú szerkesztőbizottsága és 18 személyből álló szerkesztősége van. Web címe: www. inco hu.

 

 

3. A célcsoportok igényei, a projekt szükségessége:

 

A kormányzatnak, települési önkormányzatoknak, civil szervezeteknek és szakmai szervezeteknek és egyetemi hallgatóknak van és lesz egyre nagyobb szüksége a tervezett iroda által nyújtható szolgáltatás igénybevételére.

 

 

4. Várt eredmények

 

Az információs társadalom megvalósítására irányuló törekvések felerősödése és felgyorsulása - különösen a regionális fejlesztő tevékenység tekintetében. Az EU Információs társadalom stratégiájának megismertetése az érintettek mind nagyobb körével. Konkrét segítség nyújtás a

kormányzati, regionális és helyi fejlesztési projektek létrehozásához. A közvélemény széleskörű tájékoztatása a feladatokról és a megvalósítás módszereiről és az ennek mintájául szolgáló Uniós dokumentumokról. Az Intézet koordinálásával létrejött RISI mintarégió szerepkörből adódó tapasztalatok átadása minden érdeklődőnek és minél több érintettnek.

 

 

5. Tervezett konkrét tevékenység

 

Információcsomagok rendelkezésre bocsátása, konkrét személyes tájékoztatás, megyei, regionális és települési önkormányzatok és helyi civil szervezetek számára tájékoztató anyagok küldése, konferenciák szervezése:

  1. Információs Társadalom Könyvek kiadása.
  2. Füzetsorozatok
  3. INCO c. folyóirat
  4. Konferenciák, regionális információs társadalom fórumok szervezése
  5. Egyetemi, főiskolai előadások tartása
  6. Személyes tájékoztatások
  7. Projektek előkészítése, projekt tanácsadás
  8.  

     

    6. Ütemterv:

     

  9. 1997-98: EU Információs Társadalom Programok Iroda megszervezése
  10. 1999-2000: A Tájékoztató Iroda munkájának kiszélesítése és a tájékoztatás sokoldalú módszerének alkalmazása.