Major Gyöngyi

Korszak mint tudathatár

Élek, s hogy meddig, nem tudom,
meghalok, bár nem akarom,
megyek s egész utam titok:
csoda, hogy jókedvű vagyok.

(Magister Martinus)

Ma, 2013-ban kell valamit mondanunk 2100-ról, vagy legalábbis valamilyen viszonyt kialakítani ezzel a 87 évvel későbbi dátummal, s ez nem egyszerű feladat, különösen, ha az ember felelősségteljesen próbálja ezt elkövetni, tudatában a gondolat teremtő erejének, számolva a rossz gondolatok megvalósulásának kockázatával.  Ezzel szemben ha ugyanennyi időt nem előrefelé, hanem visszafelé tekintünk, 1926-ban találjuk magunkat, és ha onnan igyekszünk elképzelni a mát, ez nem is tűnik olyan irreális feladatnak. Túl vagyunk az I. világháborún, néhány évvel a nagy világgazdasági válság előtt, relatíve konjunktúrában, Magyarország már elszenvedte hatalmas területveszteségét, a gazdaság azonban a háborús jóvátételek fizetése ellenére is talpra állt. A rendi társadalom a 19-es megbicsaklást követően lényegében restaurálta helyzetét, de a szellemi légkör szabadnak mondható, új eszmék áramlanak világszerte, nagy tudományos és technikai felfedezések rázzák fel a közgondolkodást naponta, a társadalmi viszonyok erjedőben, hit és remény, hogy valami új, valami jobb van készülőben az egész emberiség számára. Keleten ugyan sötét fellegek – a Szovjetunió –, de ki tudhatja, talán éppen innen jön a megoldás, és bizony sokan hisznek benne. Németországban is készül valami, és a feszültségterhes levegőben érezni, hogy közel a változás.

Így visszatérhetsz az első osztott ablakhoz Így jutsz el a teljes szöveghez